Oldalszám: 504
Eredeti cím: The Sea of Tranquility
Megjelenés: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fülszöveg: A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
Véleményem a könyvről: Az első Rubin Pöttyös könyvem, és imádtam! Fantasztikus! Padlóra küldött, szétszaggatta a szívem, majd összerakta. Körülbelül hétszer sírtam el magam, miközben olvastam, vagy százszor kuncogtam föl, mire hülyének néztek. (mikor nem, haha) Enyhén soknak találtam a trágár szavakat. Volt, hogy elkerekedett a szemem, és csak így bámultam a sorokat, hogy hát na, létezik erre szebb szó is. Ezt a könyvet nagyon nehéz megérteni, hiszen tele van szenvedéssel, és ilyen mértékű fájdalommal, már elég nehéz azonosulni. Biztos vagyok benne, ha nem tudom beleélni magam, nem is tetszett volna a könyv. De így, hogy minden cseppnyi fájdalmat, minden édes örömöt, és minden röhejes poént áttudtam élni, tökéletes volt! Nos, térjünk ki egy kicsit a szereplőkre. Nastya nem igazán volt szimpatikus elsőre, mivel nem igazán értettem, hogy lehet elbújni egy ribancos stílussal, a világ elől. Viszont, nagyon tetszett, hogy folyamatosan a gondolatait olvastam, és nem beszélt. Természetesen fura volt, és örültem, mikor megszólalt, de a gondolatok mások. Szóval ja, végére nagyon megszerettem, mert egy irtó kemény csaj, és csodálkoztam, hogy még nem akasztotta fel magát ennyi szar után. Nos hát... Josh Bennett. Josht imádtam, imádom, és imádni is fogom, örökké. Olvadozok, mikor a srác becézi a lányt, és ez a Napsugár név. Ahhw. Ha valaha lesz egy kapcsolatom, kötelező szabály lesz, hogy így szólítson a fiúcska. Gyönyörködtem, ahogy összehozta őket tragikus múltuk, még ha, nem is tudtak sokat egymásról, főleg nem Josh Napsugárról. Drew Leighton-t nagyon bírtam, legalább annyira, mint Nastya. Igaz, egy szexmániás barom, de szerintem aranyos, ezt pedig még jobban bizonyítja, hogy a végén kiderül, szerelmes. Szóval, az egész fantasztikus, és egy percre nem tudtam letenni!
''A neve alapján régen azt hittem, hogy a Nyugalom tengere egy gyönyörű, békés hely. (...) De nem valóságos. A Nyugalom tengere még csak nem is tenger. Csak egy nagy, sötét árnyék a Holdon.''
''(...) hozzászoktam ehhez a kapcsolathoz. Hozzászoktam a lányhoz. Hozzászoktam, hogy itt van. Hozzászoktam az otthonomban. Hozzászoktam, hogy az életem része. És ez rémisztő.''
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése