Cassandra Clare: Csontváros (A Végzet Ereklyéi 1.)

Író: Cassandra Clare
Oldalszám: 472
Eredeti cím: The Mortal Instruments series: City of Bones
Megjelenés: 2009
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Fülszöveg: Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? 
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…


Véleményem a könyvről: Aki a blog elindulása óta olvas, tudja, hogy imádom ezt a könyvsorozatot. Viszont, ez az első rész, nem üti meg azt a mércét, amit a többi könyv. Így összevetve, hogy már az egész sorozatot a magaménak tudhatom, a Csontváros lett a leglaposabb rész. Én nagyon imádom Cassie-t, mert a világ egyik legjobb írója, de már értem miért halogattam ennek a könyvnek az olvasását. De senki ne értsen félre, szerettem ezt a könyvet is, és még most is szeretem. Jace humorába itt szerettem bele, Clary talpraesettségét itt imádtam meg, Izzy keménysége itt nyűgözött le, Alec aranyossága itt olvasztott el, és Magnus macskaszeme ebben a könyvben ejtett rabul. Szóval soha az életben nem fogom elfelejteni az eseményeket, a szereplőket, nem egyszer fogom felemlegetni Clary mondását. (Sima kávét... feketét mint a lelkem.) 

Végül is... ha nem szerettem volna bele a sztoriba, nem folytattam volna. 1 hónapon át keresgéltem a Hamuvárost mindenütt, mire hajlandó voltam pdf-ben olvasni, ami nálam nagy csoda, ugyan is, csak komoly vészhelyzetekben olvasok laptopon. (Hű gyerekek, gondjaim vannak. A 'komoly' szó helyett először 'molyok'-at írtam.) Ja és, egyébként nekem az eredeti borítós könyv van meg, amire szörnyen büszke vagyok, mivel sokkal jobban szeretem az eredeti borítójú könyveket. Olyan... eredetibbek. Hu, belém aztán szorult értelem.c: Na, kanyarodjunk vissza a könyvre. Istenem, azt hittem leesek az ágyamról, mikor Izzy főzött, és Jace csipkelődött vele. "Iz, senki nem kér levest!" Imádom! Simon: Én kérek levest! Jace: Nem, nem kérsz, csak leakarsz vele feküdni. Hát én behalok! Vannak olyan pillanataim, amikor csak rágondolok Jace valamelyik megjegyzésére, és már röhögök is. Azok a gyönyörű aranyszemei. Nem tudtam, hogy olvadozzak tőle, dühös legyek rá, vagy megpukkadjak (a nevetéstől) a humorától, és az őszinteségétől. Neki is ez a "bunkó vagyok a lánnyal, akibe igazából első pillanatban belezúgtam, de az Árnyvadászoknak nem kell nő, mert mi erősek vagyunk, és a szeretet a gyengéknek való" stílusa van. Egyébként ha nem nézem meg a filmet, mielőtt elolvastam volna a Csontvárost, tuti kidobom az ablakon a könyvet, amikor elmondják, hogy juj testvérek. Mert hát a film lelövi a poént. Szóval köszi film, megmentetted egy könyv életét, és engem, hogy bűntudatban éljem le az életem, mert megöltem egy könyvet.

Kedvenc szereplőm: Jace! Jace, Jace, Jace, Jace. Nagyon imádom, bár aki ismer, az tudja. Alapból nagyon cukinak tartom a szöszi fiúkat. És hát egy árnyvadász, szöszi, aranyszemű, izmos, napbarnított bőrű fiú már engem is padlóra küld. Szóval ja, Jace lábai előtt heverek.

Kedvenc részem: Izzy levesfőző jelenete. Mindent visz, ahogy Iz főztje is!

Értékelésem:

 -Történet: 5/4
 -Szereplők: 5/5
 -Poénok: 5/5
 -Elolvasnám-e újra?: Simán!

Pár idézet a könyvből:

"A szépséghez sudárnak és magasnak kell lenni. Aki (...) alig több mint 150 centi magas, az legfeljebb aranyos... nem csinos vagy szép, csak aranyos."

"Sima kávét... feketét, mint a lelkem."

"Attól, hogy egy elektromos angolnát gumikacsának nevezel, még elektromos angolna marad, igaz? És isten óvja meg azt a szerencsétlent, aki úgy dönt, hogy megfürdik azzal a gumikacsával."

"A szavak fegyverek, ezt még az apja tanította neki, ő pedig meg akarta bántani Claryt, ahogy még soha egyetlen lányt sem. Igazság szerint egyáltalán nem volt benne biztos, hogy akart-e egyáltalán valaha bántani bármilyen lányt. Általában csak úgy egyszerűen akarta őket, aztán meg azt akarta, hogy hagyják békén."

"Clary figyelte, amint a fiú távolodik tőle, és egyszerre érzett késztetést, hogy elbőgje magát, meg hogy utánaszaladjon azzal a határozott szándékkal, hogy alaposan bokán rúgja. Mivel biztos volt benne, hogy bármelyiket is választaná, az Jace-t mérhetetlen elégedettséggel töltené el, inkább nem tette egyiket sem."

"Ha az ember fejjel rohan egy pszichikai falnak, vajon pszichikai horzsolásai lesznek?"

"Nem menthetsz meg másokat, amíg nem mented meg saját magadat."

"Ha a fantáziátlanságba bele lehetne halni, gyerekkorodban kipurcantál volna."

"Minden mítosz igaz."

"Ha feleolyan humoros lennél, mint amilyennek gondolod magad, fiacskám, akkor kétszer olyan humoros lennél, mint amilyen vagy."

"A fiú soha többé nem sírt, és sosem felejtette el, amit megtanult: szeretni egyet jelent a pusztítással, akit pedig szeretnek, az elpusztul."

"A szarkazmus a fantáziátlanok végső mentsvára."