Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó

Író: Jennifer Niven
Oldalszám: 432
Eredeti cím: All The Bright Places
Megjelenés éve: 2015. november 18.
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Sorozat: Dream Válogatás

Fülszöveg: Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a "természet csodáit", de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak...
Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott,
jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.

SPOILER MENTES értékelés: Kevesebbet vártam, és többet kaptam ettől a könyvtől. A fülszöveg ötszörös elolvasása után, azt hittem mindenre kész vagyok. Úgy éreztem, felkészültem mindenre, hogy nem tud majd akkorát ütni ez a történet, hogy megint teljesen zombivá változzam. Ó, pedig nagyon is sikerült neki. Jennifer Niven kisasszony olyan könyvet írt, hogy még a virágok is kinyílnak tőle. Télen. A Veled minden hely ragyogó, egy különleges, egyedien megírt történet, tele varázslatosan sziporkázó karakterekkel. A könyv olvasása közben végig tavaszi hangulatom volt, még ha a ház falának túloldalán szürke is volt az ég. Megmosolyogtatott, és imádtam az ezerarcú Finchet, hogy mindig mutatott valami újat, az élet azt az oldalát látta, amit manapság az emberek nem képesek észrevenni. Nem hiszem, hogy olvastam életemben még egy ilyen könyvet. Témaként főszerepet játszik az elítélés, amit nekem minden porcikám ellenez. Tetszett, hogy a történet nem egy eget rengető, világmegváltó, békefelszabadító dolog miatt emelkedik ki a többi közül. Hétköznapiasan volt egyedi, és ezért tudta simán elnyerni a tetszésem. Ezek mellett az írónő két olyan főszereplőt alkotott meg, akiket nem lehet nem szeretni. Violet és Finch kalandozásai beragyogják az olvasók szívét, kapcsolatuk szépen, aprólékosan alakul ki a szemünk előtt, és a végén valami hihetetlenül lenyűgöző kötelék lesz köztük. (Mondjuk egy dologgal nem szimpatizáltam, mégpedig azzal, ahogy Violet viselkedett a könyv elején Finch-csel. Nem tartottam korrektnek.) Ha lehetne egy kívánságom, akkor minden egyes lánynak (persze aki megérdemli, mert hát egy ilyen fiút nagyon ki kell érdemelni) kívánnék egy Finchet. A boldogság fehér fénysugárként ragyogja végig a történetet (jó párszor persze vannak olyan dolgok, amik nem igazán sorolhatóak a boldogság fogalmába), és aztán jön a sokk. Amikor beütött az a bizonyos krakk, (amit pontosan le is írok a spoileres értékelésben) úgy éreztem, nem akarom befejezni a könyvet. Éreztem, mi lesz a vége, és hogy őszinte legyek, inkább éltem volna boldog tudatlanságban, és úgy, hogy nem fejezem be a könyvet, mint úgy, hogy befejezem, de lelkileg összetörök. Persze befejeztem, és igen, jött a zombi-hatás. Úgy éreztem, mintha minden érzelmemet kiszipolyozták volna a testemből, és már nem lennének emberi érzéseim. Végigsírtam az utolsó 20 oldalt, pedig nem vagyok egy nagy sírós. Szóval készüljetek fel, hogy Niven kisasszony keményen rombolja le a boldogság illúzióját.

Ha érdekel Theodore Finch és Violet Markey története, vagy esetleg kíváncsi vagy, mi Indiana állam legmagasabb pontja, rendeld meg itt a könyvet!: Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó - kartonált

SPOILERES értékelés: Oké. Oké. Nem hiszem, hogy én ezt a végkifejletet akartam. Sőt, szerintem senki sem akarta ezt. Nem tudom, hogy a szokványos happy end-el jobb-e lett volna, de abban biztos vagyok, hogy nem, és nem és nagyon nagyon nem vagyok megelégedve azzal, hogy Finch meghalt. Soha életemben, (mondom SOHA) nem sokkolt még le ennyire, hogy meghalt egy főszereplő. Már az is teljesen abszurd dolog, hogy meghalt egy főszereplő. Hát milyen befejezés ez, kérem szépen? Ha Violet hal meg, akkor még nem is lett volna ekkora a sokk, mert érte nem is igazán voltam oda, csak a végén szerettem meg, de Finch? Theodore Finch??? Elképzeltem a jelenetet, ahogy kihúzzák a tó fenekéről, és esküszöm éreztem, ahogy elfogynak az érzéseim. Még most is, mikor rágondolok, elfog az elkerülhetetlen sírógörcs, és úgy szorul össze a szívem, mintha bontógolyóval két oldalról préselnék össze. Már mikor Finch eltűnt, éreztem, hogy valami itt nem lesz jó. És ami a legdurvább, hogy el sem akartam hinni, hogy meghalt. Még a temetésén is biztos voltam benne, hogy nem, az nem Finch volt, Finch él és virul, boldogan váltogatja a személyiségeit, kitartóan járja az utakat a jó után kutatva. Tudom, tudom, lehet nem kéne, hogy egy könyv ennyire erős érzelmeket váltson ki belőlem, de mégis megtörtént, és ennek is el kellett egyszer jönnie. De biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ezután a könyv után, nem tudta mit is kezdhetne az életével. Na jó, itt abba is hagyom, mert végén elkezdek sírni, és akkor volt laptop, nincs laptop!

Kedvenc főszereplő: Nos, természetesen Finch. Nála sokoldalúbb könyves karakter nincs a világon.

Kedvenc mellékszereplő: Nincs. Ilyen sem volt még, de szerintem itt minden figyelem a két főhősre irányul.

Legunszimpatikusabb szereplő: Roamer. Szívből mondom, igazán elmehet a jó édes fenébe.

Értékelés:
Történet: 5/5* - A vége miatt levontam egy csillagot, de egyébként hibátlan.
Karakterek: 5/5** - Ezekkel az emberekkel a valóságban is minden hely ragyogó lenne!
Borító: 5/5** - Megtartották az eredeti borítót, ami nagyon jó döntés volt a kiadó részéről. Gyönyörű!

Kép forrása: Saját

Pár idézet a könyvből:

"Semmi sem tarthatta sokáig e világban."

"Te vagy a szivárvány össze színe a ragyogó fehérségben."

"Kiveszem a borítékot, megfordítom. Szuperkmárkás Ultraviola. - ez áll rajta."

"Te mentetted meg az életemet.
Én miért nem tudtam megmenteni a tiédet?"

"- Minden rendben.
- Minden oké..
- Mindannyian rendben vagyunk..."

"...kik között fényletek, mint csillagok e világon."

Liebster Blog Award - 2016

Halihó! Először is, szeretném megköszönni Nórinak és Diának, hogy jelöltek a díjra. Mind a kettőtök kérdéseit megválaszolom.^-^

De mielőtt elkezdeném... mi is az a Liebster Blog Award?

Miről szól a díj?
• A Liebster Blog Award egy online díj amit bloggerek adnak bloggereknek, hogy új blogokat ismertessenek meg veled, és a te blogod is megismerhessék mások. A liebster szó német eredetű, jelentése: szeretett, kedves, kellemes, értékes, üdvözlendő.

Mik a szabályok?
• Köszönd meg a bloggernek aki jelölt a díjra a posztod elején és linkeld vissza! Jelölj max. 11 bloggert a díjra és linkeld be őket is! Válaszolj a jelölőd 11 feltett kérdésre! Írj 11 érdekességet magadról, hogy az olvasóid jobban megismerjenek! Tegyél fel 11 kérdést a te jelöltjeid
számára!

Válaszaim Dia kérdéseire:
1. Melyik a kedvenc borítód a könyves polcodról?
• Csak egyet választhatok? Gondolom igen, szóval... na jó, lehetetlen egyet választani. Silber és a Vörös Királynő. Tudom, hogy még fájni fog a szívem, pedig jelenleg biztos vagyok a döntésemben.
2. Szeretsz olvasás közben nassolni?
• Neeem. Pedig próbáltam már, de valahogy nem sikerült. Evés és olvasás nem megy együtt. Mindkettő nagy élvezet, és így nem férnek meg egymás mellett. A fizika törvényei szerint, kiütik egymást.:c
3. Szereted ha a kedvenc könyvedből filmet csinálnak?
• Persze hogy! Imádom széles vásznon látni, amit anno el kellett képzelnem. Meg persze érdekes dolog összevetni a saját elképzelésed, a rendező/szöveg-könyv író/blablabla elképzelésével. Mondjuk volt már olyan, hogy nagyon vártam egy könyvből készült filmet, mert hát milyen jó lesz, aztán akkorát bukott az egész, hogy röhögni lehetett az amatőrségén.
4. Melyik kedvenc könyvedből csináltatnál filmet?
• Hmm... A Szólít a Szörny-ből... ja várjunk, abból már készül a film. Akkor... Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei. Ó, basszus, hát abból is lesz idén film. Idén minden jó könyvet megfilmesítenek. A Vörös Királynő c. könyvből. Igen. Könyv formájában is ittam minden szavát, biztos oda-vissza lennék tőle, ha filmet készíthetnék belőle. Mondjuk előbb meg kéne tanulnom filmet rendezni...
5. Egyszerre hány oldalt tudsz el olvasni egy nap?
• Ez nagyon idő- és hangulatfüggő. Ha nem vagyok olyan fáradt, hogy lecke után egyből ágyba zuhanok, akkor hétköznap este lenyomok egy 100 oldalt. Ha fáradt vagyok - ami az esetek nagy százaléka - akkor 30. Hétvégén/szünetbe, ha olyan kedvem van, akkor kiolvasok egy könyvet is egyetlen nap alatt. Mondom, ez teljesen az érzelmeimtől és a szabadidőmtől függ.
6. Kitől olvasol szívesebben magyar íróktól vagy más országbeliektől?
• Szerintem ez igazán édes mindegy dolog. Sosem döntöttem még úgy egy könyv sorsáról, hogy na ezt most ki írta. Ettől függetlenül jóval kevesebb magyar író tollából származó könyvet olvastam, bár mostanában eléggé ráálltam a hazai írók műveire.
7. Melyik könyvben próbálnád ki az életet?
• Mondhatok könyvsorozatot? Remélem igen, mert ha tehetném, én az összes Hollófiúk könyvbe belemásznék, és ki sem jönnék. Imádom azoknak a könyveknek a fantáziavilágát. Annyira haláliak!
8. Klasszikus vagy kortárs?
• Kortárs. Félre értés ne essék, ettől függetlenül nem riadok vissza egy-egy klasszikus műtől, sőt, szívesen olvasom őket, de mégis valahogy a kortárs az, ami az én asztalom.
9. Ki a kedvenc kiadód vagy kiadóid?
• Nincs kedvenc kiadóm, bár a KMK-tól olvastam a legtöbb könyvet, mégsem nevezhetem a kedvencemnek.
10. Hányszor olvastál újra egy könyvet csak azért mert tetszett?

• Nem igazán szoktam újraolvasni. Egyszer, mikor full elfogytak az olvasatlanok, elkezdtem újraolvasni a Csitt, csitt-et, de annyira emlékeztem minden szavára, hogy nem volt akkora élvezet. Szóval nekem bőven fog kelleni öt év, mire egy könyvet úgy újra tudok olvasni, hogy nem emlékezzek minden egyes jelenetére. A jó memória átka.

11. Melyik karakterrel házasodnál össze szívesen?

• Gratulálok Dia, feltetted a világ legnehezebb kérdését! Akkor igazítsuk olyan szereplőkre a kört, akik nem haltak meg. Mert hogy kapásból csak a halottak jutottak eszembe. Ügyes vagy, Livvie, te is azokba a szereplőkbe zúgsz bele fülig, akik aztán meghalnak! Taps nekem. Szóval akkor, ÉLŐ könyves pasik. Túl sokat gondolkodom az egyértelmű válaszon. Richard Gansey. Ő is meghal majd igaz? Na jó, ez nem biztos, de ne alapozzunk instabil dolgokra. Huh. Hát akkor Jace Herondale. És ez végleges döntés. (miérthalmegmindenrohadtjópasiakönyvekben...khm, enyhe kiborulás.)

Válaszaim Nóri kérdéseire:

1. Mi volt az a könyv, ami elindított a könyvmoly életutadon?

• Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei. Mai napig imádom, és már alig várom, hogy áprilisban végre megjelenjen magyarul is a harmadik része.

2. Keménykötésű könyvek, vagy puha?

• Puha. Sokkal praktikusabb, és én nagyon imádom a dombornyomatokat, ami ugye a keménykötésű könyveken nem igazán kitapintható. A keménykötéseseknek két előnye van. 1. A hangjuk valami mennyei. Kopogtattátok már meg egy keménytáblás könyv borítóját? Ha nem, kapjátok le a polcotokról, emeljétek a fületekhez és kopogjatok rajta. Gyönyörű! 2. Ha lerakom állítva, megáll, ráadásul egyenesen, és nem dől el mint a Pisai ferde torony. Vagy esetleg leborul. Ami velem sokszor előfordult már, és nem kicsi hanggal jár.

3. Milyen gyakran veszel könyvet?

• Hű, hát ha van annyi pénzem, hogy szabad. Vagy apukám ad zsebpénzt, vagy ő magától lep meg (ilyet is szokott, egyem a szívét) egy két könyvvel. Van hogy egy hónapba hat könyvet is veszek, de olyan is, hogy hónapokig egyet se. Tavasszal is csak három könyvet szándékozok magamnak venni.

4. Melyik a valószínűbb: azért veszel meg egy könyvet, mert tetszett a filmadaptációja, vagy fordítva?

• Valószínűbb, hogy fordítva. De például az Eleven testek-et, és a Csontváros-t a film változatuk hatására vettem meg.

5. Ha írnál egy könyvet az rendelkezne természetfeletti elemekkel?

• Szerintem igen. Rengeteg történet töredékem van már a laptopomon. Tele van az asztalom Word Doc.-okkal, azok pedig csurig elkezdett történetekkel. Meg persze a fanfic-ek, amiket még ma is írok, de az már egy más téma.

6. Mi az utolsó könyv amit olvastál?

• Kalapos Évától a Massza. Mit ne mondjak, teljesen lehengerelt.

7. Ha a világ véget érne holnap, akkor melyik könyvet olvasnád újra?

• Újra? Hmm... Veled Minden Hely Ragyogó. Nem rég olvastam ki, de szerintem bármikor újratudnám olvasni, annak ellenére, hogy nagyon nem vagyok újraolvasós fajta.

8. Melyik volt az a könyv, ami jobban tetszett, mint ahogy vártad?

• A fiúknak akiket valaha szerettem. Nem igazán az én műfajom ez a könyv, mégis nagyon tetszett.

9. Ha egy könyv nem tetszik, akkor továbbadsz rajta, vagy akkor is megtartod?

• Megtartom. Mondjuk példának: Fallen, Torment. Ellenpélda: Párválasztó. A Párválasztó-t beajándékoztam az iskolám Könyvkuckójába, amit saját két kezünkkel alakítottunk ki! (Igen, erre szörnyen büszke vagyok.)

10. Mi az a könyv, amit megfilmesítenél, és kik lennének a főszereplők?

• Akkor most kiválasztok egy másik könyvet. Veled Minden Hely Ragyogó, és Finch-et Nicholas Hoult, Violet-et pedig Hannah Murray játszaná. (Yep, anno néztem a Skins-t.)

11. Tudsz zene mellett olvasni?

• Persze! Nekem ez nagyon személyes, minden könyvhöz kötődik egy zene. Például: CoHF - Famous Last Words - The Show Must Go On vagy A fiúknak akiket valaha szerettem - Halsey - Colors.

Szóval igen, ha olvasok, muszáj zenét hallgatnom. Meg mindig muszáj zenét hallgatnom. Most is zenét hallgatok.:'D

11 érdekesség rólam - avagy tudtátok, hogy az ember legnehezebben magáról tud beszélni?:

• 1. Nagyon ügyetlen vagyok. Mindent elejtek, mindennek nekimegyek, mindenben megbotlok és folyton elesek. Ma is, tesi órán az udvaron futottunk, és a csatornaakna fedele egy kicsit felfelé billent. Naná, hogy én meg pont ott futok. Szépen pofára is estem. Nyugodtan nevethettek, én is nevettem magamon, mikor felültem.

• 2. A könyveim után, a telefonom a legfontosabb tárgy az életembe. És nem, nem a net meg ilyenek miatt. Minden képem és minden zeném ott van. És szörnyen büszke vagyok a képeimre. Rengeteg van, és egytől egyig imádom őket. (Ezek letöltött képek, például ilyen montázsszerűség egy-egy könyvhöz, vagy képek tömkelege különböző OTP-k-ről, fanart-ok, vicces tumblr-ről szedett könyves szövegek.)

• 3. Fanfic-eket írok. Ezt azt hiszem fentebb említettem, és nem is tudom miért lényeges, de nagyon nehéz magamról írnom, szóval most ez is számít. (Lásd: bekezdéscím.)

• 4. Először nem könyveket olvastam, hanem blogokon vezetett történeteket. Hát igen, viszont volt egy, ami vagy 70 fejezetes volt, és ráadásul jó is. Hamar ledaráltam, szóval igazából nem is tudom hol kezdődik a könyvmolyságom, mivel a kezdetekben tényleg ilyen sztorikat olvastam, de rendszeresen.

• 5. Nem szeretek könyveket kölcsön adni. Összesen három embernek adok kölcsön könyvet, mert róluk tudom, hogy amikor visszakapom a könyvemet, az az eredeti állapotában lesz.

• 6. Nagyon szeretek sorozatokat nézni. És ami furább, meséket is. Mai, régi, animált, rajzolt teljesen mindegy. Szeretem őket. Nem szokott érdekelni, hogy a nővérem folyton azt mondja, hogy tudok ilyen "ökör" meséket nézni. Egy mesével simán lelehet venni a lábamról. (Példák: Tini Titánok, Bátor a gyáva kutya, Gumball csodálatos világa, Kalandra Fel!, Parkműsor, Steven Univers, Rejtélyek Városkája, Csillag kontra Gonosz Erők, Tom és Jerry, Dexter Laboratóriuma stb.)

• 7. Szeretek rajzolni, viszont nem szeretem a rajzórákat. Ennek egyetlen egy oka van, mégpedig az, hogy utálom ha kivan kötve, mit kell rajzolnom. Én csak akkor tudok szépen rajzolni (mert amúgy nem vagyok rossz benne, és ezt nem azért mondom mert egoista vagyok, mert nem vagyok az) ha olyan kedvem van. Emellett van elég türelmem, ihletem, ötletem, egy kép, amit kedvem támad papírra vetni. De legfőképp akkor szoktam rajzolni, ha nagyon sok időm van.

• 8. Van egy cicám, akit Zokninak hívnak, és nagyon szeretem, de amúgy utálom a macskákat. (Ne kérdezzétek.)

• 9. Mindjárt betelik a könyvespolcom, és akkor megkapom a papám ÓRIÁSI könyvespolcát. Nem kicsit várom, az a polc nagyon szép, attól függetlenül, hogy idős.

• 10. Rengeteg blogot indítottam, míg végül itt lyukadtam ki, és ez most tényleg az én komfortzónám. Értékeléseket írok könyvekről, rengeteg szuper embert ismertem meg. Sokan el sem hiszik, milyen csodálatos ez.

• 11. Fanatikusan rajongok Dylan O'Brien-ért. A fanatikust úgy kell érteni, hogy a képeim felén ő van. (Az körülbelül 2000 (vagy több, már nem tudom) kép.)

Kérdéseim a kihívottaim számára:

1. Emlékszel még arra a könyvre amit életedben először olvastál? Mi volt az?

2. Ha egyik nap arra mennél haza, hogy eltűnt az összes könyved, mit csinálnál/mi lenne a reakciód?

3. Mi ösztönöz arra, hogy egységesen vezesd a blogod, és rendszeresen bejegyzéseket írj?

4. E-book vagy papírkönyv?

5. Gondolkoztál már azon, hogy írsz egy könyvet?

6. Ha csak egyetlen egy könyvedet tarthatnád meg, melyik lenne az?

7. Milyen rend szerint döntöd el, hogy az xy c. könyvet elolvasod vagy nem?

8. Vettél már meg úgy könyvet a borítója miatt, hogy nem tudtad miről szól?

9. Amikor bejegyzést írsz, akkor gépelés közben jönnek az ötletek, vagy napokkal egy blogbejegyzés előtt ötletbörzét tartasz?

10. Mit gondolsz, mitől lesz egy blog jó, igényes és rendszeresen olvasható?

11. Mielőtt rányomsz a 'Közzététel' gombra, és a nagy világhálóra kerülne a bejegyzésed, még átolvasod?

Az én jelöltjeim: Regina, Ashley és Hikari, tíz kicsi könyv és végül Edina. Legyen kellemes napotok!

Patrick Ness - Siobhan Dowd: Szólít a szörny

Író: Patrick Ness - Siobhan Dowd művének befejezése, kidolgozása
Oldalszám: 216
Eredeti cím: A Monster Calls
Megjelenés éve: 2012
Kiadó: Vivandra Kiadó
Kategóriák: Thriller, ifjúsági irodalom

Fülszöveg: A szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg. Conor ébren volt, amikor megérkezett.
Rémálomból riadt fel. Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom, amit annyiszor álmodott mostanában.
Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás. Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Amelyik mindig úgy végződött, hogy …

De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól.
AZ IGAZSÁGOT.

Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek.

SPOILER MENTES értékelés: Hát hű. Mit is mondhatnék... nem olvastam még ennyire bonyolult, ám felkavaró könyvet. Még most is úgy érzem magam, mintha olvasnám, pedig már tegnap befejeztem. Ijesztőbbet vártam, pedig én, a nagy thriller mániás, már megtanulhattam volna, hogy az e fajta filmek/könyvek nem is a vérfagyasztó tartalmukról híresek, hanem hogyha nem vagy szemfüles, teljesen elveszel a történetben. Annyi thrillert láttam már életemben, és annyiszor kellett nekem szétválasztani az összekuszálódott történetszálakat, megfejteni ki a hunyó, mielőtt saját magát fedi fel, hogy nem volt nehéz dolgom ezzel a könyvvel. De mindenképpen nézzetek meg pár thrillert/pszichothrillert, mielőtt elkezditek a Szólít a szörnyet. Bonyolult és végeláthatatlan. Pont ezt imádtam az egész sztoriban, hogy használnom kellett minden képzelőerőmet ahhoz, hogy kiigazodjak egyes helyzetekben, hogy sosem tudtam mi jön, és persze hogy előbb jöjjek rá, mi Conor igazsága, mielőtt ő maga is rájönne. Ez sajnos nem sikerült, és ezért is vagyok extázisba, mert nem volt még olyan, hogy ne tudtam volna előbb a történet végét, minthogy az bekövetkezett volna. Siobhan Dowd kitalált egy olyan világot, ami mindenkit megbabonáz, és Patrick Ness megvalósította. Különösen tetszett, hogy a főszereplő velem egykorú, így tényleg nagyon könnyű volt vele azonosulnom. És persze ott van még ez a rémálom dolog, ami egy igazi, kihagyhatatlan elem lett volna a könyvből. Meg hát a szörny. Ő tette az egész történetet szenvedélyessé, elevenné és utánozhatatlanná. Egy szörny, ami megindul ha szólítják, ágak szövik keresztül erőtől duzzadó testét, megmenti az ártatlant, és megbünteti a vétkest? Kit nem babonázna meg? Fogalmam sincs, honnan jött ennek a szörnynek az ötlete, de nagyon is tetszett, a meséivel együtt. Ha egyszer lesz egy gyerekem, elfogom neki olvasni ezt a könyvet. A szörny meséi tanulságosabbak, mint bármelyik gyermekmese. "Hogy lehet valaki egyszerre jó boszorkány és rossz boszorkány, gyilkos és megmentő, gonosz természetű, de igazságos, elvtelen, de jószívű?" (tömör részlet a könyvből) A szörny történetei erre mind választ adnak. Választ adnak olyan kérdésekre, amiket nem akarunk feltenni még saját magunknak sem. A rém először kegyetlennek tűnhet, de ahogy olvasod tovább a könyvet, rájössz, hogy igaza van. Mindenben igaza van. A düh nem szégyen, és Conor dühös. Felkavaró volt a szenvedése, átérezni azt, ami lezajlott benne. Kegyetlen. Minden karakter olyan valódi. Valódi és élő, és nem lehet nem táplálni érzéseket irántuk. A végkifejlet pedig úgy volt tökéletes, ahogy volt. Lezáratlanul.

Kíváncsi lettél a szörny történeteire, Conor igazságára, és arra, hogy mitől bűvös a 12.07-es szám? Minden idők legelmésebb thrillere téged is magával ránt. Rendelt meg ITT!

SPOILERES értékelés: Még több hű. Általában engem a könyvek befejezései lesokkolnak. Nos, a Szólít a szörnynél valahogy nem így lett. Nem kerültem semmiféle sokkba, inkább ilyen elgondolkodó állapoton buckáztam végig pár órán át. Folyamatosan a könyvön kattogtak az agytekervényeim, amik csodálatos módon nem sültek ki olvasás közben. Mint fent is írtam, elég nagy fantázia kell egy ilyen könyvhöz. Nagyon nehéz a dolgok mögé látni, sőt, néha néha lehetetlen is, ezért eléggé megerőlteti az ember agyát. Sajnos akármennyire is edzett vagyok már ebben, most nem sikerült megfejtenem az igazságot. Viszont, nem lepődtem meg, mikor kiderült. (Igen, igen, mindjárt leírom mi volt az igazság, végül is ez egy spoileres értékelés) Mintha egy részem számított volna arra, hogy Conor igen is azt akarta már, hogy vége legyen. Elejétől kezdve tudta, hogy az édesanyja meg fog halni, és ahogy egyre jobban szenvedett az anyja, Conor annál erősebben akarta, hogy végre vége legyen, hogy befejeződjön ez a tortúra. És a szörny ezért jött. Hogy Conor hajlandó legyen beismerni az igazságot, azt az igazságot, amit a lelke mélyére zárt. Ahogy a történet halad, úgy mutatkozik meg Conor igazi személyisége, kiderülnek a titkok, és egyre csak bonyolódik minden. Nem gondoltam volna, hogy egyes részeknél ennyire elfogok veszni, de volt ami kifogott rajtam.
Térjünk át kicsit a karakterekre. Összesen csak három karakterről szeretném kifejteni szerény véleményem. Conor O'Malley egy igen érdekes személyiség. Sokáig nem tudtam kiigazodni rajta, de persze aztán az ő személyiségét is megfejtettem. Érdekes kisgyerek volt, mit ne mondjak. Imádtam.
Nos, most jól lerántom a leplet a mi kis szörnyünkről. Ő ugyanis nem létezik. A szörny nem más, mint Conor lelkének tükre, és végig az volt. Ő testesítette meg a fiú minden kimondatlan érzelmét. Ő volt a dühe, a szomorúsága és a boldogsága. Láthatatlanabb volt mint Conor. És egyáltalán nem csalódtam, mikor erre rájöttem. Így az egész történet érdekesebbé vált, ha mondhatom így, új értelmet nyert. Szóval igen, nincs szörny, és soha nem is volt. Az igazság Conor szörnye.
A harmadik és egyben utolsó szereplő akit kiveséznék, az Harry. Ő az aki minden nap Sullyval és Antonnal az oldalán, megveri Conort, amióta a fiú álmaiba bekúszott AZ a rémálom. Már ezt alapból furának találtam, de végül nem lett belőle semmi. A szörny - azaz Conor - a végén jól összeverte a fiút, és ennyi. Ez picit csalódás volt számomra. Arra számítottam, hogy lesz valami ezzel a Harry gyerekkel, de persze nem lett semmi. Mindentől függetlenül szerettem a karakterét.

Így utoljára még két dolgot jegyeznék meg. Először is... Jim Kay illusztrációi valami lenyűgözőek! Annyira fantasztikus az árnyékolás, és ez a sötét ábrázolás. Jaj, nagyon feldobta az egész könyvet. A második... nem a Vivandra kiadó gondozásában kellett volna megjelennie a regénynek. Az elválasztott szavak helytelenül voltak elválasztva, és ez elég zavaró volt. Helyesbítek, nagyon zavaró volt.

Kedvenc főkarakter: A szörny. SPOILER: de persze ez olyan, mintha azt mondanám, hogy Conor, mert egy és ugyan az :SPOILER VÉGE

Kedvenc mellékkarakter: Harry. Fogalmam sincs milyen oknál fogva, de magával ragadott a személyisége.

Legunszimpatikusabb karakter: Liam, Conor apja. Nem igazán lennék kibékülve azzal a tudattal, ha nekem ilyen apám lenne.

Értékelés:
Történet: 5/5** - Teljesen megbabonáz, higgyétek el. Félelmetesen jó volt.
Karakterek: 5/5 - Mindenki szerethető, és utálható. Ezért írtam fentebb, hogy valódiak.
Borító: 5/3 - Egyáltalán nem tetszik, az angol borító sokkal szebb, érdemesebb lett volna megtartani az eredetit.

Jim Kay illusztrációinak egyike. Ez a személyes kedvencem.

Pár idézet a könyvből:

"Hogy lehet, hogy a láthatatlan emberek magányosak lesznek, ha végre észreveszik őket?"

"- Bárcsak lehetett volna száz évem - mondta nagyon halkan. - Száz évem, amit neked adhattam volna."

"És ha senki sem vesz észre, mondta a szörny, akkor vajon létezel-e egyáltalán?"

"- Viszlát O'Malley - mondta Harry Conor szemébe nézve. - Meg sem látlak többé."

"Az emberek legtöbbször maguknak hazudnak."

A könyv mellé ajánlom (dal): Clairity - Exorcism

Hónapvégi Zárás #3 - Február

Halihó! Itt a hónap vége, szóval ideje zárni! Ez a bejegyzés visszatérő, minden hónap végén fogok írni egy ilyen összefoglalást a blog e hónapi eseményeiről, és persze hogy milyen könyveket szereztem be, és olvastam el ebben a pár hétben.

Februárban sok könyvet vettem, viszont keveset olvastam, ami köszönhető az iskolai terheknek. A hétvégéken kívül nem is volt időm az olvasásra, ami engem is nagyon lehangolt (emiatt is volt kevés az értékelés), de ebben a hónapban remélem semmi nem áll az utamba, és legalább négy könyvet kitudok végezni. Nos, elég is a szövegelésből... zárjuk lesz ezt a bonyodalmas hónapot!

Beszerzett könyvek:

~ Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door - Életem a szomszédban

~ Holly Black: White Cat - A fehér macksa (Átokvetők 1.)

~ Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst! (Ellopott Élet 1.)

~ Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)

~ Stephanie Perkins: Anna and the French Kiss - Anna és a Francia Csók

~ Jennifer Niven: All The Bright Places - Veled minden hely ragyogó

~ S. J. Watson: A Másik Én

~ Dan Brown: Inferno

~ Kalapos Éva: Massza

Elolvasott könyvek:

~ Maggie Stiefvater: The Dream Thieves - Álomrablók (Hollófiúk 2.)        > Értékelésem

~ Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock - Bocsáss meg, Leonard Peacock        > Értékelésem

A hónap legjobbja:

~ Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock - Bocsáss meg, Leonard Peacock

A hónap csalódása:

~                        (nem volt)

A hónap legkreatívabb borítója:

~ Maggie Stiefvater: The Dream Thieves - Álomrablók (Hollófiúk 2.)

A hónap legolvasottabb bejegyzése a blogon:

Sorozatkritika: Shadowhunters - avagy, a különbözés nem negatív dolog

Nos, ennyi is lenne, sikeresen lezártuk ezt a hónapot, és vele együtt a telet. Remélem a március egy kis jó időt is hoz magával. Nagyon hideg van! Brrr. A következő hónapban igyekszem több bejegyzéssel jönni nektek! Addig is, kellemes tavaszt mindenkinek!^-^♥

Matthew Quick: Forgive Me, Leonard Peacock - Bocsáss meg, Leonard Peacock

Író: Matthew Quick
Oldalszám: 272
Eredeti cím: Forgive Me, Leonard Peacock
Megjelenés éve: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kategóriák: YA, Dráma

Fülszöveg: Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az utolsó?
A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog.
Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával. Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki. Szeretne viszont elbúcsúzni attól a négy embertől, akik a legfontosabbak az életében: a Humphrey Bogart-filmekért rajongó szomszéd bácsitól, a tizenéves hegedűvirtuóztól, a lelkész lányától és kedvenc tanárától. Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, Leonard titkaira sorra fény derül.

SPOILER MENTES véleményem a könyvről: Nem is tudom, hogy sikerül-e a spoiler mentes értékelést spoiler mentesre megírnom. Fogalmam sincs már, mire számítottam a könyvvel kapcsolatban, de erre nem. Annyira mély értelmű, elemezhetetlen és művészien gyönyörű, hogy az olvasó elgondolkodik olyan dolgokon, amik az eddigiekben meg sem fordultak az elméjében. Ez a könyv minden probléma határát feszegeti, és rámutat a világ azon dolgaira, amit az ember legszívesebben kihessegetne a látóköréből, pedig nem tud. Ott van, szakadatlanul, és mindenkiben ott lakozik. Senki sem lehet töretlenül boldog. Van hogy sok kicsi repedés keletkezik éveken át, ami lassan, és alig észrevehetően emészti fel az embert. És van hogy egyszerre törik szét minden, gyorsan, felfoghatatlanul. Leonard Peacock-kal az utóbbi történt meg. Vagy inkább mint kettő egyszerre? A mai világban rengeteg fiatal küzd a belső 'démonjaival', és nem hiszem, hogy hülyeséget állítok azzal, hogy már mindenkinek megfordult a fejében, a "Mi lenne ha véget vetnék ennek az egésznek..." mondat. Ez a könyv pont erről szól. Leonard 18 éves, bár inkább lenne halott. Megmagyarázhatatlanul letaglózott ennek a fiúnak minden egyes gondolata, cselekedete, és még az is, amire készült. Az volt az érdekes, hogy egészen az utolsó pillanatokig, az utolsó oldalakig nem tudtam eldönteni, mi lesz a végkifejlet. Nem mellesleg pedig az egész könyv egy napról szól. Persze rengeteg visszaemlékezés, ismertető, és jövőbeli levél segíti kitölteni a 272 oldalt, de mégis, egy nap. Nem egy hónap, egy hét. Egyetlen egy, világmegváltó, és látszatromboló nap. A könyv minden egyes szaván elmerengtem, és úgy szerettem bele Leonard Peacock-ba, ahogy van. Nem mentette meg a világot. Nem voltak természetfeletti képességei. Nem rendelkezett csontolvasztó külsővel. Csak más volt. Egy ember, aki túllátott a hétköznapokon. Túllátott a jelenen, és az édesgető hazugságokon. A külvilágnak egy bizarr, személyiségzavaros kölyöknek tűnt. Az író annyira varázslatos hangot ad annak, hogy a másság nem negatívum, hogy mindenki ugyan annyit ér, hogy az olvasónak könnyek gyűlnek a szemébe. Úgy vélem, hogy nem volt olyan ember, aki ne könnyezte volna meg Leonard Peacock történetét. Soha, de soha nem taszított még könyv ennyire az érzéseim mélyére. Ezek után nehéz lesz olyan könyvet találnom, amin sírni fogok.

Kíváncsi vagy, mi lesz a sztori végkifejlete? Esetleg betekintenél egy törött szívű fiú életébe? Leonard Peacock gondolatai téged is megváltoztatnak! Szerezd be most!: Forgive Me, Leonard Peacock

SPOILERES véleményem: Tegnap fejeztem be a könyvet, de még mindig teljesen a hatása alatt vagyok, és úgy, járok-kelek a házban, mint valami kitépett szívű zombi. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire lenyűgöz ez a könyv. Pedig de! Nos, miután az író szépen megszívatott azzal, hogy elhitette velem (meg mindenkivel), hogy igenis Leonard meghúzta a ravaszt, kiderült, hogy nem. Nos ennek nagyon örültem, mert én végig úgy gondoltam, hogy tényleg megöli magát, és igazán csalódott lettem volna, ha ez tényleg bekövetkezik. Teljesen belehabarodtam Leonard Peacock személyiségébe, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Ez a történet mindenki nézőpontjait összekuszálja, és annak, aki azt gondolja, hogy az élet csakis boldogság, és szivárvány... nos, ott elég nagy illúziórombolást végez ez a könyv. Őszinte leszek, nekem felnyitotta a szemem. A világ egy olyan részét ismerteti velünk, amit muszáj ismernünk. Szerintetek a másság probléma? Én sosem gondoltam, hogy az lenne. Sőt, saját magamat is másnak érzem, és mindenki, aki csak egy kicsit is eltér a mai hétköznapitól, az más. Más az, akit nem lehet megbélyegezni. Erről is szól a könyv. A megbélyegezésről. Mindenki elkönyvel mindenkit valaminek, és akkor az már úgy is van. Már pedig senkit sem lehet felcímkézni, csakis te, saját magadat bélyegezheted meg. Az ég világon senkinek nincs joga hozzá, és Leonard ezt tudja. Az író is tudja. Herr Silverman is tudja. Leonard kinyilvánította magát őrültnek, pedig nem az. Lehet az emberek szemében a más emberek őrültek, szellemileg hibásak, agyilag összekuszálódottak, de ez nem így van. És annyira jól esett erről olvasni. Olyan dolgok voltak a könyvben, amire nem akarunk gondolni. Amit nem akarunk észrevenni. Nemi identitászavar, öngyilkosság, gyilkosság, depresszió, elhanyagolás, erőszak. Mind tabu téma. És ez a könyv mindent magával hordoz. Ami nagyon pofonvágott, az Leonard titka, hogy miért is készül arra, hogy megöli Asher Bealt, és magát. Most komolyan. Ki gondolna arra, hogy egy 13 éves fiú (Asher) annyira zavarodott elméjű, hogy a saját legjobb barátját (Leonard) arra kényszeríti, hogy...megpróbálok nem durván fogalmazni... szexuálisan kielégítse. Igen, pontosan. Ez történt. Éveken keresztül, és ezt tette tönkre Leonardot. Eszméletlenül durva. Annyira lesokkolt, hogy köpni nyelni nem tudtam. Először el sem akartam hinni, pedig fekete fehéren oda volt írva. Igaz, nem konkrétan, hanem körülírva, de nem kell hozzá diploma, hogy leessen, miről is van szó. A másik hideg zuhany az volt, ahogy a könyv véget ért, meg persze, hogy kiderült, Herr Silverman meleg. Titok a titok után, és a végén minden a felszínre szivárog. Ebben a könyvben semmi sem marad rejtve.

A történet végét nagyon lezáratlannak érzem, szóval kialakult egy függővég. Bár talán ez így tökéletes. Így még többet tudunk elmélkedni ezen a fantasztikus regényen.

Kedvenc főkarakter: Leonard Peacock. Annyira lenyűgözött a lezser műveltsége, és hogy kisujjból idéz a Hamletből. És a Bogie-kalap!

Kedvenc mellékkarakterem: Mindenképpen az öreg Walt, a Bogart-filmek megszállott rajongója.

Legunszimpatikusabb karakter: Asher Beal. Azok után, ami kiderült róla, kétség kívül ő.

Értékelés:
Történet: 5/5 - Imádom azokat a könyveket, amik ennyire feszegetik a tabu témákat.
Karakterek: 5/4.5 - Baback karaktere egyáltalán nem ragadott meg.
Borító:5/5 - Nagyon ötletes, és egyedi, jó értelemben, nagyon eltér az eredeti borítótól.

Pár idézet a könyvből:

"Furcsa. gyönyörű új világ vár rád, Leonard. Oázisra bukkantunk a romokon."

"Az életük könnyű és eseménytelen. Nincsenek ébren."

"Külsőségek, külsőségek. Csak a felszín számít. A tantárgy neve: Hogyan éljünk vakon, egy vak világban?"

Sorozatkritika: Shadowhunters - avagy, a különbözés nem negatív dolog

Halihó, drágák! Mint ahogy ígértem, meghoztam a nemrég megjelenő Shadowhunters sorozat kritikáját, amely ugyebár Cassandra Clare Csontváros (és reméljük a jövőben a többinek is) c. könyvének adaptációja/feldolgozása. Nevezzétek, ahogy szeretnétek, én viszont el is kezdem írni a véleményem, ami - nagyon - nem kevés. Ha nem értetek velem egyet, vagy szimplán megakarjátok osztani velem a véleményeiteket, megjegyzésben nyugodtan írhattok ellenérveket vagy támogatóérveket.^-^

FIGYELEM!: A bejegyzés spoilert tartalmaz azoknak, akik még nem látták a sorozat eddig kijött részeit, (én a 1x07-et nem láttam) vagy nem olvasták a Csontvárost.

Nos, az első, amiről úgy gondolom, hogy beszélnünk kéne, az a sztori. Mindenki aki visszatérő olvasóként számít a blogomon, vagy a kezdetektől követi a bejegyzéseimet, az tisztában van vele, hogy nagy Végzet Ereklyéi/árnyvadász rajongó vagyok. Ezért sokat is vártam el a rendezőktől, és persze a színészektől. (Mert ugye bár hiába van jól összerakva a történet, ha a színészek képessége a béka feneke alatt van kettővel.) És őszintén, pont azt vártam, ami lett. Nem biztos, hogy ugyan azt az élményt nyújtotta volna, ha pontosan egy és ugyan azt nézem vissza, amit olvastam. De hát ki tudja. Az a lényeg, hogy én már az első részbe is úgy kezdtem bele, hogy na most akkor mindent elkülönítek. Se könyvvel, se filmmel nem fogom összehasonlítani a sorozat részeit. Egyébként ha elkezdem összevetni egymással az eddig megjelent formátumokat, akkor a sorozat alul maradt volna, ezt beismerem. De pont ez a lényeg. Úgy kell gondolni a Shadowhunters-re, mintha egy teljesen külön álló dolog lenne. (Mondjuk a szereplőknél nem voltam ennyire pozitív, ott egy két dolgon még most sem tudom túltenni magam.) Két aprócska dolog volt, ami azért eléggé nagyot kongatott nálam is. Az egyik az Intézet, és a benne élő SOK-SOK árnyvadász. Az Intézettel az a gond, hogy túl modern. Ez szerintem mindenkit letaglózott. Tele van érintő képernyős kütyükkel, számítógépekkel, levegőbe kivetíthető hologramképernyőkkel. Túl sok a mai technológia. Ezt az Intézetet, akárhogy nézzük, nagyon régen építették. És az árnyvadászok nem olyanok, hogy felújítják az Intézeteiket egy csúcs-modern laboratóriumra hasonlító épületre. Nem, nem és nem, ezzel nem tudok megbékélni. És mi az a sok árnyvadász? Elvileg vannak az Intézetben összesen... *megszámolja* HATAN! Hogy lett hat emberből... bocsánat, nephilimből, akkora tömeg? Jó, nem is folytatom, mert mindjárt a fejemet fogom fogni. Nos, a másik dolog... azaz dolgok a szeráfpengék. Összeszorított ujjakkal reménykedtem, hogy csinálnak, normális szeráfpengéket, amik ragyogni fognak ha elsuttognak nekik egy angyal nevet. De nem, ilyen fura lézercuccok lettek. Oké, oké, oké. Tovább.
Viszont ami teljesen profi lett, az az irón. Elképedtem, mikor megláttam, milyen szuperül sikerült megalkotni az árnyvadászok legfontosabb eszközét. Gyönyörű lett! Fenomenálisan! Meg persze  a harcjelenetek. Nagyon kidolgozottak, és látszik hogy kemény munkát fektettek bele, mind a színészek és mind a felkészítők. (Mert biztos voltak felkészítők is.)

Nos, áttérnék a szereplőkre, mert sose lesz vége a véleménynyilvánításomnak. Először leparádézom a kiakadásaim, hogy utána nyugisan mehessenek a dolgok.
Clary: Kat tényleg egy szimpatikus, és aranyos lány, de egyáltalán nem alakítja jól Clary karakterét. Mi ez a sok összeérintkezés a mi Jace-ünkkel. Nem mintha nem örülnék neki, mert imádom a Clace párost, de ez már nekem is sok. Ez. Nem. Clary. Nagyon nem. Clary aprócska, deszka, agresszív természetű, és akármilyen érzelmeket is táplál Jace iránt, azt elrejti. Nem megfogja a kezét, meg hagyja, hogy az arany szemű (aki amúgy nem is aranyszemű, oh, mond, miért nem tudnak sosem adni neki egy hülye színes kontaktlencsét?) szexi srác az arcát simogassa. Értem én, hogy a korukat is növelték, (ez is amolyan khm dolog) de ettől a személyiségüket nem kell a fejükre állítani. Mármint Clary-ét. A többiek ilyen téren rendben vannak. Szóval az én véleményem szerint, Kat borzalmasan alakítja Clary-t. Ja és hogy ne is említsem, a túl kihívó öltözékeket. (Én kérem, győzzetek meg, hogy nincs igazam.)
Jace: Dom egy igazi álompasi, de külsőre nekem nem passzol Jace karakteréhez. Enyhén túl tömzsi, és a hátranyalt hajat is megoldhatták volna. De a külsőtől igazán eltekintek, mivel a viselkedési játéka, és a jellemkisugárzása elfogadható Jace-nek. Bár nem értem ezeket a néhai összezavarodásokat, és a túl érzelgősséget. Dom alakítása közben vannak olyan pillanatok, mintha néha levetkőzné magáról a játszott karakter szerepét (aki ugye Jace) és önmagát mutatná. Túl érzelmes. Legalább is szerintem. Nos, térjünk rá a jó dolgokra. Az alakítással egyébként meg vagyok elégedve, főleg a teljesen Jace-es beszólásokkal. "Ne kérj bocsánatot. Nincsenek érzelmeim." 'Jace: Abraka Dabra. Clary: Ezt is mondani szoktátok? Jace: Nem, Clary. Nem mondunk ilyet." "Ne egyél a kajából. Halálos." Meg persze a Jalec pillanatok. Nagyon bírom őket, bár néha legszívesebben letépném Jace fejét, amikor olyan felsőbbrendűen viselkedik/beszél Alec-kel szemben. Na igen, ez is tiszta Jace-es. Hogy ő mindent jobban tud és csinál mint más. Egy dolgot még nem értettem. Maryse megölelte Jace-t mikor visszajött Idrisból. Ennek semmi értelme. No de mindegy, ennyit a mi szőke Dominic Sherwood-unk alakításáról. (Ebben a témában is lehet érvelni a véleményem ellen. Vagy mellette.)
Alec: Hát, drágák, én oda meg vissza vagyok Matt alakította Alec-től. Annyira cukormázasan édes, hogy ránézek, és leolvad a hajam is! Jó, ez hülyén hangzik. De akkor is. Első tény: Milyen aranyos arca van már, hát egyem a szívét, igazi Alec pofi. Második tény: Matt tökéletesen testesíti meg Alec karakterét. Imádom, hogy annyira benne van az egész szerepben, átéli, és így már a szeméből is süt le az Alec-ság. Lásd és értsd: 'Pff, mondik!' nézés. 'Hülye vörös picsa, takarodsz a szerelmemtől.' tekintet. 'Ez most komoly, Jace? EZEK MONDIK.' fej. 'Hívnunk kell a Klávét!' megjegyzések. Értitek? Imádom! Nagyon, nagyon, nagyon profin alakítja a mi Alec-ünket, és ezzel Matt (meg persze az őrületesen aranyos pofijával) örökre a szívembe zárta magát. (Bár az kiakasztott, hogy ugye elvileg felesége lesz? HOGY MIII?)
Izzy: Emeraude egy eszméletlenül gyönyörű nő, és külsőre tiszta Iz. És szerencsére Isabelle természetét tökéletesen a képernyőnkre varázsolja. Egy hangyányit az öltözéke neki is túl merész, még Izzyhez képest is. Ettől függetlenül ugyan olyan csábos, ében fekete hajú leányzó, mint a könyvben.
Simon: Nagyon bírom Albertot, hamisítatlanul alakítja Simon ügyefogyott kis mondi énjét. És azok a viccek, hát én van hogy sírok Simonon.
Magnus: Harry-nél jobb Magnust nem is találhattak volna. Lényegre törő, csillámos, és (szerintem) karizmatikus. Jól alakítja a biszex boszorkánymester szerepét, és csodálkozom, hogy elviseli azt a sok-sok csillámot. Imádom a kezeiből feltörő kék szikrákat, annyira csodálatosan hatnak. És persze azok a Malec pillanatok! Esküszöm, ők a sorozat fénypontjai, legalább is számomra.
Luke: Nem, nem és nem. Mi az hogy fekete bőrű? Nem vagyok rasszista, senki ne éljen tévedésben, de nálam eléggé beütött, hogy Luke szerepébe egy néger, kopasz férfit választottak. Semmi bajom Isaiah-val, az eddigi részekben jó színésznek mutatkozott, de ezt a félrelövést a külsőnél nem tudom jó szemmel nézni. Ettől eltekintve, jól alakítja Luke-ot, bár nem vágom, mért az ötödik részben lett falkavezér, mikor ő már eredetileg az, elég régóta.
Valentine: Hát a külső itt sem nyűgözött le. Mi ez a sok kopasz férfi? Harminc fölött nem lehet hajas palit találni? Nem értem. Ugyan is, én még azon is kiakadtam, hogy de hogyan lehet az, hogy a filmben fekete haja van Valentine-nak. No de mindegy. Ha most sem nézem a külsőségi eltéréseket, akkor Allan kifogástalanul alakítja az őrült, emberekkel kísérletező fő gonosz karakterét.
Jocelyn: Mivel eddig nem sokat szerepelt, és nem is fog, (haha, mivel kómába van. ez elég morbid vicc volt, bocsi.) ezért nem tudok róla konkrét véleményt alkotni.
Maryse: Nem értettem, miért Maryse a kemény szülő. Mikor elvileg Robert az ennyire öncentrikus, és szigorú természetű. Mintha kicserélték volna a személyiségüket.
Robert: Túl puha szívű. Ez nem ő. Mint Maryse-nél is írtam, összecserélték a jellemüket.
Raphael: Eszméletlen, mennyire bírom Raphaelt! Tökéletes, tökéletes, tökéletes. Remélem még jó sokat fog szerepelni. Azok a szemforgatások, hát most mondjátok meg!
Camille: Neki nem is kéne ebben a részben szerepelnie. Egyébként meg az alakítás eltúlzott, és nem hiszem el, hogy nem tudtak a csajra egy hülye szőke parókát nyomni. Camille nem lehet barna!
Max: Nagyon édes, igazi kis csibész. Egyszer tuti egy második Jace lesz belőle. A kisfiú, aki Maxet alakítja tiszteletre méltóan ügyes, és jobb színész mint egyes emberek a sorozatba. Már csak a képregények, és a kis vastagkeretes szemüveg hiányzik.

Nos, azt hiszem mindenki aki számít, arról írtam. Most így utoljára is megjegyezném, hogy nyugodtan lehet velem vitatkozni, szívesen fogadom a véleményeiteket.^-^ Kellemes estét, drágák!

Maggie Stiefvater: The Dream Thieves - Álomrablók (A Hollófiúk 2.)

Író: Maggie Stiefvater
Oldalszám: 488
Eredeti cím: The Raven Cycle Book 2: The Dream Thieves
Megjelenés éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Rendeld meg itt!:
Kartonált
Keménykötés

Fülszöveg: A varázslat és a romantika különös keveréke. Minden rajongó erre várt!
Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is...
A nagy sikerű írónő, Maggie Stiefvater új sorozatának második része!

Két hete azon agyalok, hogy írhatnék erről a könyvről olyan értékelést, ami teljes mértékben átadja az imádatom, és őszintén szólva, még mindig ott tartok, hogy attól félek, mennyire el fogom rontani. Nem mintha ez az utamban állna, főleg hogy végre (!) van is időm, meg már én kezdem szégyellni magam, milyen sokáig húztam ezt a bejegyzést. Nos, akkor csapjunk bele!

SPOILER MENTES véleményem a könyvről: Stiefvater könyvei olyan dolgokat tudnak művelni az érzelmeimmel, hogy csak ámulok. Mint az előző könyvön, ezen sem lehet unatkozni, és megint csak úgy érzem, hogy ez a kötet magasan túlszárnyalta a mi Hollófiúink sorozatának első részét. Nem tudtam már, hogy mire számítsak az írótól. Na jó, sosem tudom. Mindig bedob valami újat, amire nem számítok, sőt szerintem senki sem. A könyv világa lenyűgöző, minden mondat után csak egyre jobban azt kívántam, bárcsak én is a Hollófiúk tagja lehetnék, bárcsak én is velük nevethetnék Ronan baromságain. Imádtam, ahogy a lehetetlen keveredett a valósággal, és azt, hogy a történet minden momentuma felpörgette a szívverésem. Az irracionális dolgok egy hangban vannak a racionális eseményekkel, úgymond kiegyensúlyozzák egymást, és létrehoznak egy tökéletes összhangot. A szereplők még mindig óriási helyet foglalnak el a szívembe, főleg Ronan. Őt egyre jobban szeretem, pedig nem azok közé a fiúk közé tartozik, akire a valóságban jó szemmel néznék. Tűkön ülve vártam a szerelmi szálak kibontakozását, és őszintén mondom, teljesen megérte a sok-sok húzás, hogy mi a fene lesz már a szerelem téma történetbe kerülésével. Mert mint ugye említés, már az első mondattól kezdve jelen volt ez az érzelem, csak semelyik két ember között nem tapasztalhattuk. Vagyis de, Adam és Blue között. (Ami, megjegyezném, nekem nagyon szúrja a szemem. Erről még részletesebben is kifejtem a véleményem, lentebb.) Szóval ebben a kötetben végre, elkezd rügyezni az úgy nevezett szerelem! Az események hiperszupersztikus-gyorsan (igen, van ilyen szó. valahol biztos. most van, okés?) követik egymást, nem is tudom hányszor volt, hogy valamit nem igazán fogtam fel. Persze ez a gyorsan olvasásnak is betudható, de ettől függetlenül kaland jön a kaland után. Két új szereplő bukkan fel ebben a kötetben. Az egyik Szürke, a másik pedig Joseph Kavinsky. Mindkettőjüket annyira imádom, - attól függetlenül, hogy most kerültek be a sztoriba - hogy az már fáj. (Róluk majd jól kiáradozom magam a spoileres értékelésben, lejjebb.)

A Ley-vonalakat rendbe kell rakni! Minden összekuszálódott, és a fiúknak, meg persze Blue-nak, rá kell jönniük, mi, (vagy inkább ki?) okozza a zavart. Csavaros, lélegzetelállító, és édesen humoros. Hagyd, hogy a Hollófiúk téged is elvarázsoljanak!

                                         A következő vélemény trágár szavakat tartalmaz!

SPOILERES véleményem: HOGY A NEMJÓJÁT! Én a Spoiler Queen, most annyi poént fogok lelőni nektek, hogy csak néztek! Nos, először is a két új szereplő! Szürke (Mr. Gray) és Kavinsky. Hát hogy én mennyire oda meg vissza vagyok Kavinsky-től! Nagyobb pöcs, (bocsi Gansey (tudni illik, érzékeny a nevére)) mint Ronan, és hát mit ne mondjak... a szavak amiket használ. Most mondjátok meg. Úgy köszön Ronannek, hogy: Szevasz buzi. Vagy: Mizu köcsög? Értitek mire akarok kilyukadni? Emellett egy drogos barom, aki már nem lát a kokaintól, a bulik, az illegális rakéták és az autósversenyek istene. És én, - lila gőzöm sincs miért - imádom. Aztán meg puff, kiderül hogy ő is Greywaren. Itt még jobban a szívembe fúrta magát. Lehet, hogy egy beteg állat volt, akinek több száz Mitsubishi-je volt egy helyen, amiket az álmaiból lopott, de amúgy elég szimpatikus tud lenni. Már akinek. Na jó, áttérek Dean Allen-re. Bezony, ő Szürke. Elég kemény belépőt írt neki Stiefvater, de ennek így kellett lennie. Bevezetőnek jól szétrúgta Declan Lynch seggét. Aztán kiderült persze, hogy egy bérgyilkos, akinek az a feladata, hogy megkeresse a Greywaren-t. De persze itt még senki sem tudja mi vagy ki az a Greywaren. Csak mi, olvasók, ami egészen üdítő érzés. Mert hát ugye az író lelövi nekünk a poént azzal, hogy leírja, (mint Szürke gondolata) mi a Greywaren. És mivel a sztori Prológusában lelövi azt a poént is, hogy Ronan kitud hozni az álmából dolgokat, így az olvasónak egyből leesik, hogy Dean Ronant keresi. Mellesleg a mi kis Mr. Gray-ünk elkezd kavarni Maurával, Blue anyjával. Blue kap egy rózsaszín zsebkést, amin jót nevettem. Ha már a szereplőknél tartunk... SZERELMI SZÁL IDŐ! Végre, végre, végre. Blue és Gansey bevallják maguknak, és egymásnak is, hogy szerelmesek. Mármint egymásba. És igen. teljesen ki voltam a boldogságtól, nem lehetett levakarni az arcomról a mosolyt, mikor ölelkeztek. Mert ugye én ki nem állhatom Adam-et, így ebből az következik, hogy én óriási balhét csaptam volna, ha Blue és közte lett volna valami. De nem, amiért még ezer hála az írónőnek! (Mert hát Gansey...rá gondolok, és megolvadnak a csontjaim)
Na, vegyük sorba a szereplőket. III. Richard Campbell Dick Gansey a könyvtörténelem legkiismerhetetlenebb, legsokoldalúbb és leghelyesebb fiúja. Minden lány álma (az enyém is) egy ilyen srác. Olyan, akinek van célja, vannak álmai, okos, tehetséges, intelligens, udvarias, nem öncentrikus, igényes, jóképű... soroljam még? A végletekig menne. (vagy míg ki nem merül a szókincsem) Szóval remélem mindenki tudja, mit akarok mondani. Gansey tökéletes, nem lehet nem imádni. (Az a vastagkeretes szemüvege, meg az, ahogy az alsó ajkát dörzsöli a hüvelykujjával... na az a mindenem. Az a mozdulat nagyobb szívrohamot okoz nekem, mintha egy gyilkos állna az ajtómba.)
Egyetlen egy ember van a könyvben, aki még Gansey-t is felülmúlja. Gondolom sejtitek, hogy Ronanről beszélek. Ne kérdezzétek miért, mert nála egy okot sem tudok mondani, miért is imádom ennyire, de ő a mindenem. Ezt jól elmagyaráztam. Az a lényeg, hogy meghalok érte. És nem a külsője nyűgözött le, nem is a viselkedése - mert ugye néha az elég érdekes - hanem a jelleme. Maga a személyisége, az éles pillantásai, a vitatni való humora, a lazasága. Na, tudom én sorolni. Ronan nem a tipikus "minden lány álma", és talán ha a való életben összefutnék egy ilyen emberrel, nem kedvelném. De a veszély mindig is vonzó dolog volt az ember számára, és Ronan a veszélyesség élő megtestesítője. Ezaz! A különlegessége vonz engem annyira. Nem találtok még egy ilyen fiút, semelyik könyvben sem. Erre befizetek!
Következő áldozatom Adam Parrish. Nos, Adam a többiekkel ellentétben egy öncentrikus barom. Szerintem. Én ki nem állhatom, és az első pillanattól kezdve a begyemben volt, de ahogy halad a történet egyre jobban és jobban utáltatja meg velem magát. Szóval igen, Parrish-t nem szeretem.
Noah Czerny ugyebár egy szellem, aki a Ley-vonalból nyeri az energiáját. Ami most tünedezik, hála Kavinsky-nek és Ronannek. Nagyon bántónak találtam, hogy Noah olyan keveset szerepelt ebben a könyvben. Imádom ezt a fiút, a szívem egyik csücske. Nagyon nevettem, mikor Ronan kidobta Noah-t az erkélyen. Az haláli volt, emberek! Szóval én nagyon szeretem Noah-t, szerintem a világ legjobb dolga lenne egy ilyen barát. Mármint egy szellem barát. Eszméletlen jól kijönnénk.
Utoljára hagytam Blue-t. Mivel én is feminista vagyok, (és szerintem minden nő az, legalább egy kicsit) egyből szimpatizáltam vele. Blue elég magának való, igazi egyedi személyiség, (szerintem egy indulatos pulira hasonlít, jó értelemben) és pont ezért is lehet annyira szeretni. Kemény csaj, gyöngyszeme a történetnek.

Most így a végére kicsit visszatérnék Kavinsky-re. Hamár spoiler... akkor legyen spoiler. Kavinsky ugye bár a történet végén előhoz az álmából egy óriási tűzsárkányt, (Ronan meg egy albínó éjszakai rémet) ami végül meg is öli őt. Mivel személyemnek igen szimpatikus ember volt Joseph Kavinsky, így rendesen szíven ütött a halála. Emiatt... hogy is fejezzem ki magam... enyhén haragszom az írónőre. Nem örülök neki, hogy egy rész alatt le is ment a Kavinsky-sztori. Nekem ő volt a történetben a szükséges gonosz. Szóval igen, akármilyen tökéletes történetet írt is Stiefvater, Kavinsky-t nem kellett volna megölnie. Ha meg későbbi dolgokban ez fontos lesz, akkor elnézem ezt a dolgot.

Nos, ennyi lett volna. Remélem a három hét kihagyás után ezzel a bejegyzéssel mindenkit kárpótoltam. A héten még megpróbálom felrakni a kritikámat a Shadowhunters sorozatról! Csak ne kelljen annyit tanulnom. Addig is, olvassatok, hallgassatok zenét, és nézzetek sorozatokat. Éljetek!

Kedvenc főkarakter: Ronan Lynch. Annyira egyértelmű a válasz, hogy már nevetséges.

Kedvenc mellékkarakter: Hát ha Kavinsky mellékszereplő volt akkor ő. Ha meg nem, akkor is. (Lázadok magam ellen.)

Legunszimpatikusabb karakter: Adam Parrish. Még a düh is elfog ha rá gondolok.

Értékelésem:
Történet: 5/5 - Óriási hiba kéne ahhoz, hogy ennél lejjebb menjen a mércém.
Karakterek: 5/5* - Mindenki tökéletesen megfelelt a saját szerepében, senkit nem éreztem nem odaillőnek.
Borító: 5/5 - A sorozat legszebb borítója. (Nem azért mert Ronan van rajta. Neeeem.)

Pár idézet a könyvből: Spoileres részlet jelzése: [[idézet]]

"- Verdák - suttogta Ronan. - Egy egész flotta.
(...)
- Nem... világ. - monda Kavinsky. - Egy egész világ.

"- A halál unalmas mellékhatás."

"- Felgyújtalak! - mondta Kavinsky.
Ronan mosolya éles volt, mint a kés. Ő már régen hamuvá égett."

[["- Bárcsak megcsókolhatnálak, Jane."]]

"- A könnyek nem segítenek.
(...)
- Igazad van. Mi segít?
- A cselekvés."

"Gyönyörű vagyok, és harca terveztek."

"- Ő verte meg a bátyámat? Mert ha igen, küldök neki egy köszönőlapot."

"Mit szeretnél Adam?
Hogy éber legyek, amikor kinyitom a szemem."

"Amíg távol vagyok... álmodd meg nekem a világot."

~Tea Book Tag~

Sziasztok! Tegnap már nem sikerült megírnom a tag-et, de ami késik, nem múlik! A Tea Book Tag-re teljesen véletlen akadtam rá, méghozzá a könyvjelzőzéseim között. Nem is emlékeztem rá, hogy elmentettem volna, pedig de. Egyébként a tag-et Kirie Yume ((Felhősrákány Oldalak)) blogján találtam. Nos, bele is fognék.

1. INSTANT TEA: a legrövidebb könyv, amit tavaly olvastál.
~ Hu, hát nem olvastam nagyon rövid könyveket... de most megnéztem, és a Silber pont egy oldallal maradt le a Hová lett Audrey?-tól, szóval Kerstin Gier: Silber c. regénye volt tavalyi évem legrövidebb olvasmánya.

2. ZÖLD TEA: egy könyv zöld borítóval.
~ Három (és fél) zöld borítós könyvet olvastam eddigi könyvmoly pályafutásom alatt. Taps nekem! Nos, legyen drága írónőnk, Maggie Stiefvater Linger című könyve.


3. FORRÓ CITROMOS TEA MÉZZEL: egy könyv, ami átmelengeti a lelked.
~ Mindenképpen a Nyugalom tengere. Hogy én mennyire boldog voltam azután a könyv után! Szívmelengető, és lélekgyógyító.

4. ÖTÓRAI TEA: egy könyv, amit angolul (vagy egy másik idegen nyelven) olvastál.
~ Még nem olvastam angolul könyvet, de mindenképpen szeretnék megpróbálkozni vele. Persze először csak egy olyan regényt, amit már olvastam, mert nem hiszem hogy egy, vagy fél év alatt sokkal jobb leszek angolból. Hát, majd meglátjuk.

5. GYÓGYTEA: egy könyv, amit kényszerből olvastál.
~ Egri csillagok. Kötelező volt, (kösz, iskola) és utáltam. Végig sem olvastam, annyira szenvedtem vele. Igazán bevezethetnék már, hogy mondjuk Percy Jackson legyen a kötelező. De bírnám.

6. FEKETE TEA: egy olyan akciódús (vagy ijesztő) könyv, amin biztosan nem tudnál elaludni.
~ Hu, az egész Végzet Ereklyéi sorozat ilyen volt. Folyton a folytatáson kattogott az agyam, kiakartam kelni az ágyból, olvasni, olvasni és csak olvasni. Annyira sok volt benne az akció, hogy nem hagyta nyugodni sem a gondolataimat, sem a fantáziámat, így hát nem igen aludtam akkoriban.

7. JEGES TEA: egy hamisíthatatlan nyári olvasmány.
~ Sophie Kinsella: Hová lett Audrey? Tökéletes egy forró, napsütéses nyári estéhez!

8. KALINKA SZAMOVÁR: egy könyv, amit csak az alkohol tett volna elviselhetővé.
~ Lauren Kate: Passion. Ááá, borzasztó volt, szerintem még az alkohol sem olvastatta volna velem végig ezt a könyvet. A felénél leraktam, és rohantam a könyvtárba, hogy minél gyorsabban visszavigyem.

8+1 (Livvie kiegészítés) ANGOL TEA: egy könyv, ami nem volt a te tereped, mégis az egyik kedvenced lett.
~ Kerstin Gier: Rubinvörös, és ezzel együtt az egész Időtlen szerelem trilógia. Félve ugrottam neki, ugyanis akkor még nem nagyon szerettem az ennyire romantikus könyveket, és éppen ezért is mondhatnám azt, hogy ez a trilógia szerettette meg velem a romantika műfaját.

Ennyi is lett volna, az én kihívottaim a következők: Dia (Dianna's Bookland), Regina (Rega könyves gondolatai), és Edina (Online_bookshelf). Persze mint mindig, most is vihető a tag. További kellemes estét, drágák!^-^

Hónapvégi Zárás #3 - Január

Halihó! Itt a hónap vége, szóval ideje zárni! Ez a bejegyzés visszatérő, minden hónap végén fogok írni egy ilyen összefoglalást a blog e hónap eseményeiről, és persze hogy milyen könyveket szereztem be, és olvastam el ebben a pár hétben.

Beszerzett könyvek:
~ Marie Lu: Legenda
~ Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta      > Értékelésem
~ Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg
~ Cassandra Clare: Hamuváros (pdf formátumban olvastam)      > Értékelésem
~ Sarah J. Maas: Üvegtrón
~ Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock

Elolvasott könyvek:
~ Cassandra Clare: Az Angyal      > Értékelésem
~ Cassandra Clare: A Herceg      > Értékelésem
~ Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában      > Értékelésem
~ Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta      > Értékelésem

A hónap legjobbja:
~ Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

A hónap csalódása:
~                   (nem volt)

A hónap legkreatívabb borítója:
~ Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

A hónap legnézettebb bejegyzése a blogon:
~ Cassandra Clare: Az Angyal

Ennyi is lett volna! Ha minden a terveim szerint alakul, ma még hozok nektek egy Book Taget, addig is kellemes napot, sziasztok!^-^

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Író: Maggie Stiefvater
Oldalszám: 448
Eredeti cím: The Scorpio Races
Megjelenés éve: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Rendeld meg itt!:
Kartonált
Keménykötés

Fülszöveg: Egyesek a győzelemért versenyeznek. Mások a túlélésért. Minden november elején sor kerül a Skorpió Vágtára. A lovasok megkísérlik uralmuk alatt tartani tengeri paripájukat, amíg át nem jutnak a célvonalon.
Egyesek túlélik.
Mások meghalnak.
A tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Szűkszavú fiatalember, és ha gyötrik is félelmek, mélyen eltemeti őket, hogy senki se szerezhessen tudomást róluk.
Puck Connollyt más fából faragták. Sohasem tervezte, hogy indul a Skorpió Vágtán. Ám a végzet nem hagyott neki más választást. Benevez hát a versenyre – az első lányként valaha. S egyáltalán nincs felkészülve arra, ami várja.

Véleményem a könyvről: Fogalmam sincs Stiefvater hányszor fog még lenyűgözni a fantáziájával, de azt már igazán megtanulhattam volna, hogy készítsek a könyvei mellé zsebkendőket. A Skorpió Vágta egy feledhetetlen történet, megindít, és egész testében megremegtet. Nem volt olyan sora, amit ne áhítattal, és csodálattal olvastam volna végig. A történet megérinti az embert, az események akkor vesznek vészes fordulatot, mikor egyáltalán nem számítunk rá, a könyv varázsa pedig annyira a hatalmába ragadja az olvasót, mint amilyen könnyű szerrel csábítja be egy capall uscie a lovasát a morajló tengerbe. Egészen a könyv feléig úgy éreztem, hogy túl lassan jön el a vágta. Aztán pedig már egyáltalán nem akartam, hogy eljöjjön, mivel egyre csak beleszerettem a karakterekbe, és sejtettem, hogy amint bekövetkezik a verseny, utána vége is lesz a történetnek, amit nagyon nem

akartam. Imádtam, hogy sosem lehetett tudni, mi jön. Én például úgy indultam neki a könyvnek, hogy de jó, Puck és Sean kis édes szerelmes pár, szóval hogy a sztori felénél már összejönnek meg ilyenek. Fenéket! Még a 300. oldal után is úgy éreztem, hogy jaj, itt nem lesz semmi, mert az írónő annyit húzta a kapcsolatukat, hogy én tényleg azt hittem, sosem mutatják már ki az érzelmeiket. Nos, persze csak türelmesnek kellett lenni. A prológust nem igazán értettem. Oké, fontos volt megtudni, hogyan is hal meg Sean apja, de már az, ahogyan meghal... az egészet olyan szánalmasnak éreztem. De igazából már ez az eset megszerettette velem Sean Kendrick-et, ahogy az apja csúfos halálához állt. Sean-t végig imádtam, a maga öregember természetével, és lefogadnám, hogy nem olvastam még olyan könyvet, ahol a főszereplő srác ne lett volna nagyszájú, vagy bunkó, vagy arrogáns... Sean Kendrick csak szimplán maga volt a csend, és a komolyság. Az írónő ennél tökéletesebbre nem is alkothatta volna Sean-t. Imádom, imádom, imádom.
Nem igazán szeretem a lovakat, eléggé távol állnak tőlem, de még én is rendesen megkönnyeztem Sean és Corr kapcsolatát. Stiefvater tökéletesen bemutatja, hogy egy szörnyeteg is lehet szelíd. És hogy egy ember is lehet szörnyeteg. Lássátok: Mutt Malvern. Puck Connolly végig érdekfeszítő látványt nyújt, mind az olvasónak, és mind a történetben élő Thisbyi lakosoknak. Heves természete tökéletesen passzol gyömbérszínű hajához. És ahogy Mr. Malvern is mondta, Puck Connolly és Sean Kendrick kapcsolata a legkülönlegesebb a világon. És mi ennek a kapcsolatnak, könyvmoly szemmel, végigkövethetjük a kialakulását. Két fiatal, akik megváltoztatják egymást, és a sorsukat. Lenyűgöző! Maggie egy tökéletes YA regényt írt, egy csipetnyi fantasy-val. Egy dolog nem tetszett, méghozzá az, hogy én nagyon hamar lezavartnak találtam a vágtát. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy Stiefvater megírta a világ legkülönlegesebb könyvét, és hozzá megalkotta az univerzum legszerethetőbb karaktereit. A könyv olvastatta magát, egyszerűen nem akartam letenni, főleg az utolsó száz oldalnál, ott már teljesen lázba voltam. A véres jelenetek is tökéletesen passzoltak a történetbe. Egyediség, humor, fantázia és romantika. A legnagyszerűbb kombó. Kihagyhatatlan!

Pár mondatban a történetről: Sean Kendrick-nél senki sem ismeri jobban a capall uscieket. Négy éve töretlenül nyer a Skorpió Vágtán, így a nevét mindenki ismeri. Nem mintha ettől Sean boldog lenne. Ő nem akar győztes lenni, nem akarja, hogy mindenki róla beszéljen. Csak Corrt akarja, és hogy végre ne a Malvern-birtokon kelljen dolgoznia, de ez lehetetlennek bizonyul, mivel szeretett cappalje, Benjamin Malvern tulajdonában van, ahogy ő maga is. Malvern semmi áron nem akarja eladni Corrt Sean-nak. Emellett el kell viselnie Mutt Malvern-t, főnöke borzasztó természetű fiát, aki nem mellesleg ki nem állhatja Sean-t. Persze az érzelem kölcsönös. Puck Connolly szegényesen él két testvérével, Finn és Gabe Connolly-val. Mindenki tudja, hogyan haltak meg a szüleik, miként ragadták el őket a capall usciek hátborzongató fogai. Puck úgy érzi már semmi rossz nem sújthatja őket ennyi szerencsétlenség után, mikor a bátyja, Gabe, bejelenti, hogy a szárazföldre utazik. A testvérek viszonya ettől csak romlik. Puck-nak az az ötlete támad, hogyha indul a vágtán, akkor a bátyjának mindenféleképpen maradnia kell. Főleg ha nem éli túl. Gabe belemegy, hogy a verseny végéig marad. Puck első kitérője a partra rosszul sül el. Senki sem hajlandó egy lánynak eladnia a capalljét. Mindenki úgy gondolja, egy lánynak esélye sincs a férfiak versenyén. Puck végül saját, szárazföldi kancájával indul, Galambbal. Ez persze még több galibát hoz neki. Senki sem támogatja, hogy részt vegyen a versenyen, még Sean Kendrick sem. A fiú furcsa hatással van Puckra, amit nem tud hova tenni. A lányt lenyűgözi Sean gyakorlatiassága, és Corral való kapcsolata. Kapcsolatuk hamarosan bizalmasabb lesz, mint azt gondolták volna. Együtt állnak ki a többi ember megjegyzései ellen. Ám hamarosan közeledik a Vágta, és Puck nincs felkészülve, ahogy Galamb sem. Sean kilép főnökétől, ám később kap egy ajánlatot Benjamin Malvern-től. Ha idén is nyer, az ő színeiben, akkor eladja neki Corrt. Sean-nak csak nyernie kell. Még egyszer. Azonban Puck-nak is muszáj nyernie, különben a bátyja adósságai miatt, Mr. Malvern elveszi a házat a fejük felől. Mindketten tudják, hogy csak egyikőjük nyerhet, mégis együtt edzenek a parton. Egyik este Puck meghívja magukhoz vacsorára Sean-t, ahol a fiú kieszel egy tervet. Emellett pedig Puck iránti érdeklődése egyre jobban a felszínre tör. Egy nap van a Vágtáig. De nekik megvan a tervük, hogy éljék túl, és hogyan járjanak jól mindketten. És a Vágta elkezdődik.

Kedvenc főszereplőm: Mindenképpen Sean Kendrick. Szerintem sosem szerettem meg még ennyire karaktert.

Kedvenc mellékszereplőm: George Holly. Igazán jó fej, és vicces személyiség volt, a maga amerikai, pénzeszsák módján.

Legutáltabb szereplőm: Kétség kívül, Matthew Malvern. Kegyetlen, nagypofájú rohadék. (Bocsi a "szép" szavakért.)

Értékelésem:
Történet: 5/5 - Annyira egyedien volt lefestve az egész, hogy nem tudok rá ötnél kevesebbet adni.
Karakterek: 5/4.5 - Volt pár olyan ember akit szerintem ki lehetett volna hagyni a sztoriból, és enyhén feleslegesnek éreztem őket, így fél pontot levontam.
Borító: 5/5 - Szép és kidolgozott, a betűtípus is jó választás volt, bár láttam szebb borítókat is ehhez a könyvhöz. 

Pár idézet a könyvből:

"A tengeri lovak éhesek és elvetemültek, gonoszak és gyönyörűek, gyűlölnek és imádnak minket."

"- Nem leszek a gyengeséged, Sean Kendrick.
Most rám néz. Nagyon halkan ezt mondja:
- Ahhoz már túl késő, Puck."

"-Szóval ön nem hívő?
- Ugyanabban hiszek, amiben a többiek - válaszolom, és állammal a Szent Kolumbán-templom felé bökök. - Csak éppen azt nem hiszem, hogy egy épületben lehet megtalálni."

"- Sean Kendrick, ön egy vénember."

"- Holnap találkozunk a sziklákon."

~FARSANGI NYEREMÉNYJÁTÉK~

A nyeremény könyv, és a tag, amit a kép alá írnod kell.

Halihó! Hamarosan itt a farsang, könyvmolyok! A nap, mikor az lehetsz aki csak akarsz! Nos, hogy kicsit feldobjam a saját farsangomat is, csináltam nektek (Dia sok-sok segítségével) egy nyereményjátékot! A képen látható könyv a nyeremény, ami nem más mint Becca Fitzpatrick: Black Ice című - nemrég nálunk is megjelent - regénye!

Hogy mit kell tenned, hogy ez a csodás könyv a tiéd legyen? Mondom is: Válassz egy könyvet a polcodról, fotózd le, rakd fel Instagramra.

Amit az infobox-ba írnod kell, hogy érvényes legyen a kép: Annak a szereplőnek a nevét (a lefotózott könyvből) akinek szívesen beöltöznél farsangra + a #könyvesjelmez2016 hashtag-et se felejtsd el odaírni! A játék onnantól érvényes, hogy meglátod ezt a posztot, egészen február 12-ig.

Várom a szebbnél szebb képeket a #könyvesjelmez2016 tag alatt! A legötletesebb, legkreatívabb kép nyer. Sziasztok!

Instagramom

~Népszerűtlen Könyves Vélemények Book Tag~

Halihó Könyvmolyok! Éppen az internet bugyrai között szaladgáltam, (mi mást is csinálhatna egy tini betegen?) mikor ráakadtam erre a könyves tag-re. Elolvastam, és nagyon megtetszett, szóval gondoltam, hogy megcsinálom, ha már egész héten itthon vagyok, kijárja, hogy aktívabb legyek itt a blogon.c: Nos, kezdem is.

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.
~ Kiera Cass Párválasztó c. könyve. Mindenki annyira szereti, és isteníti én meg csak: miért? De ez persze ízlések és pofonok, lehet velem van a baj, hogy ennyire irtózok ettől a könyvtől.

2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.
~ Az ismeretségi köreimben (nem mintha sok lenne:'D) is sokaktól hallottam, hogy Stiefvater Forever című regénye, ami ugye a Mercy Falls farkasai befejező kötete, nagyon lapos lett. Hát nekem kifejezetten tetszett, és a vége csak még nagyobbat lökött a színvonalán. De persze mindenkinek más a véleménye. Én viszont ezt a könyvet raknám ide.

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék.
~ Hm... Ez egy nagyon nehéz kérdés, és ehhez komolyan meg kell tornáztatnom az agytekervényeimet. Egyébként én sosem értettem ezt a szerelmi háromszög dolgot. Hogy van ez? Két emberbe nem lehetünk szerelmesek, ugyan de ugyan annyira. Vagy de? Na mindegy, nem vágom hogy van ez, az a lényeg, hogy döntésre jutottam. Will-Tessa-Jem kombinációra szavaznék. Tudom, tudom mi lesz a Hercegnőben, de én még csak a Hercegnél tartok szóval... Nos, aki olvasta a Herceg értékelésemet, tudja miről van szó. Pocsék OTP-et pedig nem találtam, akárhogy is számítgattam a dolgokat.

4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.
~ Krimi és NA, azaz New Adult. A krimik szimplán nem vonzanak, a New Adult meg egy olyan kategória, ami nem igazán érdekel. De persze nincs olyan, hogy néha ne csúszna be egy-egy könyv ezekből a műfajokból is.

5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.
~ Tessa Gray. Legszívesebben kikötözném egy cápákkal telerakott medence felé. Nagyon nem bírom azt a csajt.

6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.
~ Lauren Kate. Én próbálkoztam gyerekek, de annyira lerontotta magát nálam a Fallen harmadik részével, hogy mélyre ástam őt az emlékezetembe.

7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt szerető, szerelmi háromszögek, stb.)
~ Fura csaj új gimibe megy, és mindenki szekálja, de jön a nagymenő, szuper szexi, "szemembelógahajam" srác, akibe egyből beleszeret, de a hapsi először flegma, meg bunkó, de aztán kiderül, hogy ő is imádja a csajszit. Nos, igen, "röviden" kifejezve ez. Ettől az alapsztoritól már égnek áll a hajam, és kikaparom a két szemem.

8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel.
~ Twilight. Soha, soha, soha. Akkor sem olvasnám el, ha fizetnének érte.
Szürke ötven árnyalata. Na ettől már a hányinger kerülget.
Párválasztó. Nemrég, még érdekelt. Míg bele nem olvastam.

9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?
~ Teen Wolf. Nagyon nagy TW fan vagyok, de a könyvet istennek sem olvasnám el, mert van amit jobb a képernyőn nézni. És tudom, hogy a leírt szöveg nem tudná azt visszaadni, mint amit a rendezők megalkotnak, és a színészek eljátszanak.
Meg Veronica Roth Lázadó c. könyve. Gyerekek, ha nem alakítják át a film végét, és úgy viszik, mint a könyvben, benyomtam volna a szunyát mozizás közben. A trilógia második kötete elég unalmasra sikeredett, de a filmet egészen jól feldobták egy kis plusszal.

Nos, ennyi is lett volna! Az én kihívottaim: Dia (Dianna's Bookland), Edina (Online_bookshelf) és Regina (Rega könyves gondolatai).

Ettől függetlenül nyugodtan lehet vinni, hisz az interneten mindent szabad, nemde bár? További kellemes napot nektek.^-^

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

Író: Benjamin Alire Sáenz
Oldalszám: 384
Eredeti cím: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Megjelenés éve: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Rendeld meg itt!:
Kartonált
Kemény kötés (nincs)

Fülszöveg: Dante tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.
Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.
Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.

Véleményem a könyvről: Nem igazán szoktam LMBT könyveket olvasni, és ezt a könyvet sem tenném feltétlenül ebbe a kategóriába. Nincs gondom a homoszexualitással, van, elfogadom, és aranyosnak is találom, például ha két fiú csókolózik, szóval ez az egész nem állt az utamba, a könyv sorsát illetően. Nem azért olvastam el a könyvet, mert vannak benne melegek. Ez a csodás cím ösztönzött arra, hogy ezt a történetet nekem ismernem kell. Titkok? Mióta tudom, hogy vagyok, imádom a titkokat. Az egész könyvnek van egy varázsa, ami megmagyarázhatatlanul szögezi az embert a székhez. Nem tudod letenni, elrepít egy olyan világba, amit mindenki próbál megérteni. Semmi világmegváltó dolog nem történik a sztori során, szimplán mindenki éli a maga különleges életét, és pont ez ad a könyvnek egyfajta ragyogást, amitől az olvasó másképpen kezdi nézni a világát. Össze sem tudnám számolni, hányszor zaklattam Ryu-t azzal, hogy ez a könyv kikészít, annyira elbűvölő. Az író minden egyes leírt mondatán elgondolkodtam. Benjamin minden mondatnak

kreált egy külön világot, hogy olyan érzése legyen az embernek, mintha az űrben lebegne. A karakterek különlegesek, és nem lehet nem szeretni őket. Őszintén, fura volt egy 15 (majd később 16) éves fiú gondolatait olvasni. Ráadásul Ari nem is hétköznapi kamaszodó fiú. Furcsa sráchoz furcsa gondolatok járnak. Ari mindent megakar fejteni, amit maga körül lát, pedig még abban sem biztos, hogy saját magát sikerült-e már megfejtenie. Jóérzés volt elképzelni őt az apukája karjaiban, felszabadító volt olvasni egy ennyire különleges barátságról, ami végül nem mindennapi szerelemmé alakult. Dantét nagyon imádtam. Hozzá fogható fiú tényleg nincs a világon. A cipőellenes természete mosolyogtató volt... ó a fenébe is, maga Dante volt a mosolyogtató. Komolyan mondom, a személyisége még most is belengi a gondolataimat. Az érzékenysége megdöbbentett, főleg, amennyiszer sírva fakadt a történet során. Bevallom, először nem értettem, hogy tud egy fiú annyira sírni, mint Dante. Sosem láttam még fiút sírni, és nem tudtam elképzelni azt a jelenetet, hogy Dante áll, a madár felett, rázkódik a válla és sír. Ez az egész olyan távolinak tűnt, de ahogy a sztori haladt, egyre jobban tudatosult bennem, hogy ebben a dologban semmi sem hibádzik. Úgy gondoltam, hogy Dante gyenge, amiért mindig sír. Pedig csak meg kellett érteni. Az Ő szemével kell látni a dolgokat, és már is mindent megértünk. Ezen kívül még nem olvastam olyan könyvet, aminél úgy éreztem, hogy minden szereplő a kedvencem, mivel annyira fantasztikus személyiségeket alkotott meg az író, amiért minden tiszteletem az övé. Ráadásul az, hogy a sztori Mexikóban játszódik, olyat dob a könyv egyediségén, hogy leesik az ember álla. Semmi New York, vagy London. Mexikó, El Paso. Mexikói emberek, mexikói ételek, spanyol megnyilvánulások. Ha az író nem ott játszatta volna a történetet, ahol, esküszöm, nem lett volna ekkora hatása a könyvnek. Emellett még (!!!) 1987-ben vagyunk, ami nekem sokáig nem esett le. Bizony. Ari gondolatmeneteit imádtam, és minden egyes ballépését megértettem. Nem haragudtam rá, amikor kegyetlen volt az egész világgal, és úgy érezte, hogy mindenkit utál. Inkább együtt éreztem vele, hisz minden tinédzser tudja, milyen mikor a sötét gondolataid elragadnak. Ari volt az éjszaka égboltja, Dante pedig a csillagok.

                                                 "Ne feledd az esőt!"

Sosem fogom elfelejteni ezt a mondatot, amit Mrs. Quintana mondott. Annyi mindent foglal magába, és olyannyira gyönyörűen hangzik. Ez a mondat olyan, mint Ari. Mindenki mást lát benne, de az igazi értelmét senki sem fejtheti meg. Rengeteg dolgot tanultam ebből a könyvből, és érzem, hogy gyökerestől megváltoztatott, mint engem, mint a nézőpontomat. Mostantól életcélom, hogy lássam, milyen, mikor egy fiú sír. Muszáj lesz tudnom.
Ha egy szóval jellemeznem kéne a könyvet, azt mondanám: elvont. És az elvontságban semmi rossz nincs, sőt, csak finomabbá teszi a történetet. Őszintén mondom, aki nem olvassa el ezt a könyvet, valami fantasztikus dologból marad ki. Minden egyes szülinapi gyertyaelfújásomnál azt fogom kívánni, bárcsak léteznének olyan fiúk mint Ari és Dante. És a világ sokkal szebb lenne.

Kedvenc főszereplőm: Komolyan választanom kéne? Hát jó, de már most tudom, hogy fájni fog a szívem. Dante Quintana.

Kedvenc mellékszereplőm: Láb. Remélem, ő számít, mert nekem ő volt a kedvenc mellékszereplőm.

Legutáltabb szereplőm: Daniel. Szerintem őt senki sem szerette, bár nem volt létfontosságú szereplő a történetben.

Kedvenc részem: Az egész könyv a kedvenc részem, sajnálatos módon nem tudok választani annyi csodás jelenet közül.

Értékelésem:
Történet: 5/5 (A saját világában tökéletesen megfelelt.)
Karakterek: 5/5 (A legszerethetőbb karakterekkel rendelkező könyv.)
Borító: 5/5* (Nos, ez a borító mindent visz, annyira csodálatos, hogy mosolyoghatnékja támad tőle az embernek.)

Pár idézet a könyvből:

"- Mi a baj a kazettákkal?
- Nem bízom bennük."

"Aznap két új szót is tanultam. 'Enigmatikus'. És 'barát'. A szavak új értelmet nyernek ha benned élnek."

"- Miért van az, hogy ennyire szeretsz káromkodni, Dante?
- Mert szórakoztató. - felelte."

"- Egy nap majd az univerzum össze titkát megfejtem.
Elmosolyodtam.
- Mihez kezdesz majd azzal a sok titokkal, Dante?
- Tudni fogom, mit csináljak vele - felelte. - Talán megváltoztatom a világot.
Elhittem neki."

"- Álmodban. Kerestél.
- Mindig kereslek - suttogtam."

"Úgy gondoltam, jó dolog lehet levegőnek lenni.
Egyszerre lehetek valami és semmi. Szükséges és láthatatlan."

"Emlékszel az esőcseppek nyarára...?
Hagynod kell elhullani, ami amúgy is elhullana."

"Ne feledd az esőt!"

"Forgatni a lapokat, türelmesen, értelem után kutatva."

"A világmindenség újabb titka: a fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással."

"- Bárcsak esne! - szólalt meg.
- Nekem nem kell az eső - feleltem. - Csak te."

Olvasás közben hallgattam: Halsey - New Americana