Oldalszám: 488
Eredeti cím: The Raven Cycle Book 2: The Dream Thieves
Megjelenés éve: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Rendeld meg itt!:
Kartonált
Keménykötés
Fülszöveg: A varázslat és a romantika különös keveréke. Minden rajongó erre várt!
Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is...
A nagy sikerű írónő, Maggie Stiefvater új sorozatának második része!
Két hete azon agyalok, hogy írhatnék erről a könyvről olyan értékelést, ami teljes mértékben átadja az imádatom, és őszintén szólva, még mindig ott tartok, hogy attól félek, mennyire el fogom rontani. Nem mintha ez az utamban állna, főleg hogy végre (!) van is időm, meg már én kezdem szégyellni magam, milyen sokáig húztam ezt a bejegyzést. Nos, akkor csapjunk bele!
SPOILER MENTES véleményem a könyvről: Stiefvater könyvei olyan dolgokat tudnak művelni az érzelmeimmel, hogy csak ámulok. Mint az előző könyvön, ezen sem lehet unatkozni, és megint csak úgy érzem, hogy ez a kötet magasan túlszárnyalta a mi Hollófiúink sorozatának első részét. Nem tudtam már, hogy mire számítsak az írótól. Na jó, sosem tudom. Mindig bedob valami újat, amire nem számítok, sőt szerintem senki sem. A könyv világa lenyűgöző, minden mondat után csak egyre jobban azt kívántam, bárcsak én is a Hollófiúk tagja lehetnék, bárcsak én is velük nevethetnék Ronan baromságain. Imádtam, ahogy a lehetetlen keveredett a valósággal, és azt, hogy a történet minden momentuma felpörgette a szívverésem. Az irracionális dolgok egy hangban vannak a racionális eseményekkel, úgymond kiegyensúlyozzák egymást, és létrehoznak egy tökéletes összhangot. A szereplők még mindig óriási helyet foglalnak el a szívembe, főleg Ronan. Őt egyre jobban szeretem, pedig nem azok közé a fiúk közé tartozik, akire a valóságban jó szemmel néznék. Tűkön ülve vártam a szerelmi szálak kibontakozását, és őszintén mondom, teljesen megérte a sok-sok húzás, hogy mi a fene lesz már a szerelem téma történetbe kerülésével. Mert mint ugye említés, már az első mondattól kezdve jelen volt ez az érzelem, csak semelyik két ember között nem tapasztalhattuk. Vagyis de, Adam és Blue között. (Ami, megjegyezném, nekem nagyon szúrja a szemem. Erről még részletesebben is kifejtem a véleményem, lentebb.) Szóval ebben a kötetben végre, elkezd rügyezni az úgy nevezett szerelem! Az események hiperszupersztikus-gyorsan (igen, van ilyen szó. valahol biztos. most van, okés?) követik egymást, nem is tudom hányszor volt, hogy valamit nem igazán fogtam fel. Persze ez a gyorsan olvasásnak is betudható, de ettől függetlenül kaland jön a kaland után. Két új szereplő bukkan fel ebben a kötetben. Az egyik Szürke, a másik pedig Joseph Kavinsky. Mindkettőjüket annyira imádom, - attól függetlenül, hogy most kerültek be a sztoriba - hogy az már fáj. (Róluk majd jól kiáradozom magam a spoileres értékelésben, lejjebb.)
A Ley-vonalakat rendbe kell rakni! Minden összekuszálódott, és a fiúknak, meg persze Blue-nak, rá kell jönniük, mi, (vagy inkább ki?) okozza a zavart. Csavaros, lélegzetelállító, és édesen humoros. Hagyd, hogy a Hollófiúk téged is elvarázsoljanak!
A következő vélemény trágár szavakat tartalmaz!
SPOILERES véleményem: HOGY A NEMJÓJÁT! Én a Spoiler Queen, most annyi poént fogok lelőni nektek, hogy csak néztek! Nos, először is a két új szereplő! Szürke (Mr. Gray) és Kavinsky. Hát hogy én mennyire oda meg vissza vagyok Kavinsky-től! Nagyobb pöcs, (bocsi Gansey (tudni illik, érzékeny a nevére)) mint Ronan, és hát mit ne mondjak... a szavak amiket használ. Most mondjátok meg. Úgy köszön Ronannek, hogy: Szevasz buzi. Vagy: Mizu köcsög? Értitek mire akarok kilyukadni? Emellett egy drogos barom, aki már nem lát a kokaintól, a bulik, az illegális rakéták és az autósversenyek istene. És én, - lila gőzöm sincs miért - imádom. Aztán meg puff, kiderül hogy ő is Greywaren. Itt még jobban a szívembe fúrta magát. Lehet, hogy egy beteg állat volt, akinek több száz Mitsubishi-je volt egy helyen, amiket az álmaiból lopott, de amúgy elég szimpatikus tud lenni. Már akinek. Na jó, áttérek Dean Allen-re. Bezony, ő Szürke. Elég kemény belépőt írt neki Stiefvater, de ennek így kellett lennie. Bevezetőnek jól szétrúgta Declan Lynch seggét. Aztán kiderült persze, hogy egy bérgyilkos, akinek az a feladata, hogy megkeresse a Greywaren-t. De persze itt még senki sem tudja mi vagy ki az a Greywaren. Csak mi, olvasók, ami egészen üdítő érzés. Mert hát ugye az író lelövi nekünk a poént azzal, hogy leírja, (mint Szürke gondolata) mi a Greywaren. És mivel a sztori Prológusában lelövi azt a poént is, hogy Ronan kitud hozni az álmából dolgokat, így az olvasónak egyből leesik, hogy Dean Ronant keresi. Mellesleg a mi kis Mr. Gray-ünk elkezd kavarni Maurával, Blue anyjával. Blue kap egy rózsaszín zsebkést, amin jót nevettem. Ha már a szereplőknél tartunk... SZERELMI SZÁL IDŐ! Végre, végre, végre. Blue és Gansey bevallják maguknak, és egymásnak is, hogy szerelmesek. Mármint egymásba. És igen. teljesen ki voltam a boldogságtól, nem lehetett levakarni az arcomról a mosolyt, mikor ölelkeztek. Mert ugye én ki nem állhatom Adam-et, így ebből az következik, hogy én óriási balhét csaptam volna, ha Blue és közte lett volna valami. De nem, amiért még ezer hála az írónőnek! (Mert hát Gansey...rá gondolok, és megolvadnak a csontjaim)
Na, vegyük sorba a szereplőket. III. Richard Campbell Dick Gansey a könyvtörténelem legkiismerhetetlenebb, legsokoldalúbb és leghelyesebb fiúja. Minden lány álma (az enyém is) egy ilyen srác. Olyan, akinek van célja, vannak álmai, okos, tehetséges, intelligens, udvarias, nem öncentrikus, igényes, jóképű... soroljam még? A végletekig menne. (vagy míg ki nem merül a szókincsem) Szóval remélem mindenki tudja, mit akarok mondani. Gansey tökéletes, nem lehet nem imádni. (Az a vastagkeretes szemüvege, meg az, ahogy az alsó ajkát dörzsöli a hüvelykujjával... na az a mindenem. Az a mozdulat nagyobb szívrohamot okoz nekem, mintha egy gyilkos állna az ajtómba.)
Egyetlen egy ember van a könyvben, aki még Gansey-t is felülmúlja. Gondolom sejtitek, hogy Ronanről beszélek. Ne kérdezzétek miért, mert nála egy okot sem tudok mondani, miért is imádom ennyire, de ő a mindenem. Ezt jól elmagyaráztam. Az a lényeg, hogy meghalok érte. És nem a külsője nyűgözött le, nem is a viselkedése - mert ugye néha az elég érdekes - hanem a jelleme. Maga a személyisége, az éles pillantásai, a vitatni való humora, a lazasága. Na, tudom én sorolni. Ronan nem a tipikus "minden lány álma", és talán ha a való életben összefutnék egy ilyen emberrel, nem kedvelném. De a veszély mindig is vonzó dolog volt az ember számára, és Ronan a veszélyesség élő megtestesítője. Ezaz! A különlegessége vonz engem annyira. Nem találtok még egy ilyen fiút, semelyik könyvben sem. Erre befizetek!
Következő áldozatom Adam Parrish. Nos, Adam a többiekkel ellentétben egy öncentrikus barom. Szerintem. Én ki nem állhatom, és az első pillanattól kezdve a begyemben volt, de ahogy halad a történet egyre jobban és jobban utáltatja meg velem magát. Szóval igen, Parrish-t nem szeretem.
Noah Czerny ugyebár egy szellem, aki a Ley-vonalból nyeri az energiáját. Ami most tünedezik, hála Kavinsky-nek és Ronannek. Nagyon bántónak találtam, hogy Noah olyan keveset szerepelt ebben a könyvben. Imádom ezt a fiút, a szívem egyik csücske. Nagyon nevettem, mikor Ronan kidobta Noah-t az erkélyen. Az haláli volt, emberek! Szóval én nagyon szeretem Noah-t, szerintem a világ legjobb dolga lenne egy ilyen barát. Mármint egy szellem barát. Eszméletlen jól kijönnénk.
Utoljára hagytam Blue-t. Mivel én is feminista vagyok, (és szerintem minden nő az, legalább egy kicsit) egyből szimpatizáltam vele. Blue elég magának való, igazi egyedi személyiség, (szerintem egy indulatos pulira hasonlít, jó értelemben) és pont ezért is lehet annyira szeretni. Kemény csaj, gyöngyszeme a történetnek.
Most így a végére kicsit visszatérnék Kavinsky-re. Hamár spoiler... akkor legyen spoiler. Kavinsky ugye bár a történet végén előhoz az álmából egy óriási tűzsárkányt, (Ronan meg egy albínó éjszakai rémet) ami végül meg is öli őt. Mivel személyemnek igen szimpatikus ember volt Joseph Kavinsky, így rendesen szíven ütött a halála. Emiatt... hogy is fejezzem ki magam... enyhén haragszom az írónőre. Nem örülök neki, hogy egy rész alatt le is ment a Kavinsky-sztori. Nekem ő volt a történetben a szükséges gonosz. Szóval igen, akármilyen tökéletes történetet írt is Stiefvater, Kavinsky-t nem kellett volna megölnie. Ha meg későbbi dolgokban ez fontos lesz, akkor elnézem ezt a dolgot.
Nos, ennyi lett volna. Remélem a három hét kihagyás után ezzel a bejegyzéssel mindenkit kárpótoltam. A héten még megpróbálom felrakni a kritikámat a Shadowhunters sorozatról! Csak ne kelljen annyit tanulnom. Addig is, olvassatok, hallgassatok zenét, és nézzetek sorozatokat. Éljetek!
Kedvenc főkarakter: Ronan Lynch. Annyira egyértelmű a válasz, hogy már nevetséges.
Kedvenc mellékkarakter: Hát ha Kavinsky mellékszereplő volt akkor ő. Ha meg nem, akkor is. (Lázadok magam ellen.)
Legunszimpatikusabb karakter: Adam Parrish. Még a düh is elfog ha rá gondolok.
Értékelésem:
Történet: 5/5 - Óriási hiba kéne ahhoz, hogy ennél lejjebb menjen a mércém.
Karakterek: 5/5* - Mindenki tökéletesen megfelelt a saját szerepében, senkit nem éreztem nem odaillőnek.
Borító: 5/5 - A sorozat legszebb borítója. (Nem azért mert Ronan van rajta. Neeeem.)
"- Verdák - suttogta Ronan. - Egy egész flotta.
(...)
- Nem... világ. - monda Kavinsky. - Egy egész világ.
"- A halál unalmas mellékhatás."
"- Felgyújtalak! - mondta Kavinsky.
Ronan mosolya éles volt, mint a kés. Ő már régen hamuvá égett."
[["- Bárcsak megcsókolhatnálak, Jane."]]
"- A könnyek nem segítenek.
(...)
- Igazad van. Mi segít?
- A cselekvés."
"Gyönyörű vagyok, és harca terveztek."
"- Ő verte meg a bátyámat? Mert ha igen, küldök neki egy köszönőlapot."
"Mit szeretnél Adam?
Hogy éber legyek, amikor kinyitom a szemem."
"Amíg távol vagyok... álmodd meg nekem a világot."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése