Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

Író: Sophie Kinsella
Oldalszám: 300
Eredeti cím: Finding Audrey
Megjelenés éve: 2015
Kiadó: Libri Kiadó

Fülszöveg: Audrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból.Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. A pszichológusa szerint… na, azt inkább hagyjuk. Audrey szorong és pánikol. Mindentől és mindenkitől. A számítógépes játékokra rágyógyult öccsétől, a női magazinokból nevelődő anyjától, a sportkocsikról álmodozó apjától, de legfőképpen Linustól, akinek olyan a mosolya, akár egy gerezd narancs.

Audrey valahol útközben elvesztette önmagát, és úgy tűnik, minden összeesküdött ellene, de egy váratlan találkozás, egy óvatos séta a Starbucksba és egy szintén különös srác közeledése talán mindent újraírhat a lány életében.

Véleményem: Nem olvastam még az írónőtől könyvet. Mondjuk nagy valószínűséggel engem nem fogna meg az Egy Boltkóros Naplója. Így elég félve vettem meg ezt a könyvet, ugyan is egy nagyon csajos, kis rózsaszín felhős történetre számítottam. Ám, mikor otthon elolvastam a fülszövegét, szívből meglepődtem. (Gyorsan, megjegyezném, hogy nem vagyok az a fajta, aki úgy vesz meg egy könyvet, hogy nem tudja miről szól, de most ennek is el kellett jönnie.) Hamar rájöttem, hogy borzalmasan mellé ütöttem azzal az előítéletemmel, hogy ez egy lányos könyv. Oké, hogy egy lány szemszögéből megy a történet, de ez igazán nem számít. Annyira egyszerű volt az egész, de mégis nagyszerű. Nem volt benne semmi misztikus, semmi eget rengető dolog, mégis élvezetes és csavaros egy sztori. Olyan témát preferál, ami a mindennapokban bármelyik tinédzserrel előfordulhat. Az írónő az egész történetnek adott alapul egy komoly hangot, ami a depresszió. Viszont, annyi humorral, érdekességgel és őrültséggel lett fűszerezve, hogy néha elfelejtettem milyen súlyos témát is hordoz magával a könyv. És ez így volt tökéletes. Ha egy szóval jellemeznem kéne a könyvet, azt

mondanám: édes. Bizony, ez a könyv egyszerűen és felfoghatatlanul édes. Gondolom mindenki ismeri azt az érzést, mikor romantikus, vagy első csók jelenet zajlik, és csak úgy mosolyogsz. És nem tudod megállni. Csak vigyorogsz, közben megtelik könnyekkel a szemed, nem sírsz, nem nevetsz, csak átpördülsz egy ilyen hangulatba, ahol minden ragyogó. Nos, ennél a könyvnél is sokszor kerültem ebbe a hangulatba. De azt nem mondhatom el, hogy mindig. Ugyanis, maga a könyv, egy érzelmi hullámvasút. Jó értelemben, persze. Vagy mint dr.Sarah diagramja. Egyszer fent, egyszer lent. És ebben az egy mondatban annyi minden benne van. Ez az élet: egyszer fent, egyszer lent. Ez a hangulat: egyszer fent, egyszer lent. Nálam még a jegyeimet is ez szimbolizálja. (jó a humorom, tudom) Szóval a lényeg az, hogy a könyv is ilyen. Egyszer nevettem, aztán jött egy akkora csatt, hogy sírni volt kedvem. Igazán tetszett ez a dokumentumfilm készítéses dolog, ahogy a levelezéses kommunikálás is. Na jó, térjünk rá a kedvenc témámra, és ami a legjobban tetszett a könyvben, a családra. Imádtam a Turner családot! Egy tök normális őrült család. (És igen, ez egy tök értelmes mondat volt.) Imádtam Frank számítógép őrületét, és az első mondattól kezdve beleszerettem Anne-be, az anyukába. (Úristen, anya megőrült!) Mondjuk Frank helyében én is kiakadnék. Nem is kicsit. Tuti én is depis lennék a laptopom elvesztése miatt. Mármint nem egy játék lenne az oka, hanem hogy nem tudok blogolni. Nekem ez olyan megnyugtató. Jaj, nagyon eltértem. Na de, az a lényeg, hogy ez a család eszméletlen! Annyit nevettem rajtuk, és minden álmom egy olyan apuka, mint Chris. (Apa, ha ezt valaha elolvasod, nem úgy értettem.c:) So, Team Turner

family! Akkor most térjünk ki picit hosszabban a szereplőkre.  Audrey személyisége igen érdekes. Az ok, amiért bezárkózik, és napszemüveget hord, megrendítő. Főleg, mivel a bántalmazás egy igen komoly téma, és sokakkal előfordul. Igaz, a történet során nem derül ki, hogy mit is tettek pontosan Audrey-val azok a lányok, de nem is ez a fontos, hanem hogy megtették, és ezzel milyen nyomot hagytak a lelkében. Átéreztem az állapotát, mivel nekem is volt nem egy ilyen időszakom, és az embereket még a mai napig kerülöm. De ez most nem ide tartozik. Az a lényeg, hogy jó volt Audrey felépülését olvasni. Ez a könyv elmehetne egy terápiás olvasmánynak.
 Linus aranyos, de nem lopta annyira be magát a szívembe, mint mást fiúkarakterek szokták. Tényleg, eszméletlen, hogy végül is Audrey miatta jött helyre, de nem szerettem meg annyira. Ettől függetlenül kedvelem, és biztosan irtó cuki lehet a narancs gerezd mosolya.c:
 Audrey anyukáját nagyon bírtam, igazi hiper-anya, Daily Mail magazinokkal. Voltak túlzásai, amikkel nem értettem egyet, de amúgy nagyon tanulságos egy karaktere van, ezért is érdemes a könyvet anyáknak is olvasni. (Anyukák, ne magazinokon nevelkedjetek, inkább olvassátok el a Hová lett Audrey?-t)
 Franket és Chris-t, az apukát, most együtt említem, ugyan is mindkettőjüket ugyan annyira bírom. Annyira jó fejek, és igazán vicces személyiségek. Bár Chris-en többet nevettem. Frank pedig egy tök jó nagy testvér. Én teljesen ellenék egy ilyen őrült családban. Dilisek tartsanak össze.c:
 Jaj, és az, hogy az írónő, néha-néha úgymond kiszólt az olvasókhoz, színesebbé alakította a könyvet.

Még gyorsan így utoljára, megjegyezném, hogy ez a könyv nem egy komolyabb témát is feszeget. A depresszió súlyos dolog, ahogyan a lelki, és a fizikai bántalmazás is. Emellett a családi problémákat is előnyben részesíti, megmutatja, hogy mindenből ki lehet jönni. Remélem mindenki, aki olvasta már ezt a könyvet, meglátta a sok humor, és a temérdek őrültség mögött a könyv mélyebb mondanivalóit. Ne felejtsétek, a szavak az ember legveszélyesebb fegyverei!

Kedvenc szereplőm: Chris Turner, Audrey eszméletlen jó fej apukája. Nagyon szerettem a karakterét, el sem hinnétek, mennyit nevettem rajta. És a könyv végén, ahogy leült LOC-ozni Ollie-val... szívből, hangosan felnevettem.

Kedvenc részem: Mindenképpen az a jelenet, mikor Audrey ott ül az ajtónál, Linus pedig kívül, és úgy levelezgetnek... annyira édes!

Értékelésem:
Történet: 5/5
Karakterek: 5/4
Borító: 5/4

Pár idézet a könyvből:

"Annyi nevetéssel tartozik nekem az élet! Néha remélem, hogy az elmulasztott nevetések elraktározódnak bennem, és ha meggyógyulok, mind egyszerre törnek fel egy gigantikus, huszonnégy órás röhögőgörcsben."

"Úristen, anya megőrült!"

"Fogalmatok sincs, milyen sok ember van a világban, amíg nem kezdtek parázni tőlük."

"Akkor én most rebarbara vagyok? (Audrey)

Miért is ne? Ha a rebarbarának sötét kell ahhoz, hogy fejlődjön, lehet, hogy neked is. (Linus)"

"-Szia Rebarbara. Mi ez a 'narancsgerezd' ügy?
  -Ja.
(...)
  -Szerintem a mosolyod hasonlít egy narancsgerezdre."

"Ezt még oda kellett adjam, mielőtt elmegyek. (Linus)
(...)

 Csók. (Linus)"

"A szem emellett olyan mint egy örvény. Végtelen. Ha belenézel valaki szemébe, egy nanoszekundum alatt kiszippanthatja az egész lelkedet. Legalábbis ilyen érzés. Sok ember szeme határtalan, és éppen ez ijeszt meg."